Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1884
A sugárzó hő és fénymozgás azonossága. A rnult század vége örökké nevezetes korszak a természettan történetében. — Ekkor a legnagyobb és legbefolyásosabb előrehaladás oly annyira sokasítá az emberi ismereteket, hogy azóta a physika évről évre folytonosan nagyobb tért kezd foglalni ; mert minden uj felfedezés ismét más felfedezéshez adja meg a kulcsot. — A természet a legnagyobb bölcseség könyvét tárja elénk, és szerencsés az, ki abban olvasva a századok verejtékén szerzett tudományt igazán jól felfogni és tehetsége szerint arra tovább épiteni is képes. — E könyvben olvassuk a természetnek csodálatraméltó törvényeit, melyek tudtunkra adják, hogy az mindenütt a legegyszerűbb eszközökkel a legcsodálatosabb eredményeket éri el. így például a földtengely ferde állása a föld pályájának sikjára okozza az évszakok kiilömbségét. Az atmosphaera minden alkatrésze szükséges az állat- és növényvilág fentartására. A rothadás és szétbomlás észrevétlen processusai a legegyszerűbb módon gondoskodnak a növény- és állatvilág táplálékáról. E tény által okulva ujabb időben a tudósok főképen arra irányozzák törekvéseiket, hogy a látszólag ellentétes tüneményeket lehetőleg egy alapra vezessék vissza és magyarázzák ki abból. Ezt azonban csak pontos megfigyelések eszközölhetik, melyeknél minden körülmény számba veendő. Ily megfigyelések azonban csakis megbízható tapasztalatokon alapulhatnak, mik az alapigazságokhoz, a természettörvények feltalálásához vezetnek. A helyes felfogás biztonságára azonban csak az vergődhetik, ki nem csak az egyes esetekkel, hanem ki az utakkal és módokkal is ismerős, miknek segélyével a törvény meg lön állapítja. Jelen dolgozatom czélja a sugárzó hő és a fénymozgás tüneményeit párhuzamba állitani a végből, hogy kitűnjék azok hasonlósága — azonossága, Melloni kisérletei nyomán arra a végkövetkeztetésre jött, hogy a fény, a hő és némely vegytani hatás sem egyébb mint az aetherundulatio nyil vánulásai, miket a nap sugarai hoznak létre. 1) — Melloni a legkülömbözőbb kísérleteket tevé, melyek mind tételünk igazsága mellett bizonyítanak. Az érdeklődés Melloni munkálkodása iránt sok physikust arra ösztönzött, hogy kísérleteit a sugárzó hőt illetőleg folytassa. — E physikusok aztán két pártra oszoltak ; egyik párt Melloninak a fény és hő azonosságáról szóló tanát megtámadta, a másik pedig arra törekedett, hogy a meglevő érveken kivül ujakkal támogassa e theoriát. x) Melloni „La Tkermochrôse ou la coloration caloiilique. 1' 1*