Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1883

9 tatlansága hitét, becses ereklye gyanánt, egyszersmind vigasztalásul az élet fáradalmai közt, bár többé kevésbé eltorzítva, de mégis még mindig felismerhető töredékeiben, meg nem őrizte volna: amint nincs nép, hogy ismét Cicero szavaival éljek, mely oly durva és műveletlen lenne, hogy az istenségnek valamely fogalmával ne birna. ,,Nulla gens tam fera, nemo omnium tam immanis, cuius mentem non imbuerit deorum opinio." „Ut deos esse natura opinamur: sic permanere animos arbitramur consensu nationum omnium." Quaest. Tusc. I, 13. 16. Azért már Seneca ama régi bölcsész, ki Nero császár alatt oly szomorú halállal mult ki, ezen általánosan elterjedt hitet csalhatatlan bizonyítékul használja a lélek halhatatlansága tanának igazsága mellett: „Juvabat de aeternitate animarum quaerere, immo mehercule credere; credebam enim facile opinionious magnorum virorum, rem gratissimam promittentium magis, quam probantium. Dabam me spei tantae." Ep. CII. Nem csoda tehát, ha a görög történetírók, kik vallási eszméiket legszívesebben az ó-világ távol eső keleti tájaiból kölcsönözték, sehogy sem voltak képesek meghatározni, mely népnek tulajdonítsák a lélek halhatatlansága hitének feltalálását. Innen van, hogy Herodot (II. 123) az egyptomiaknak : noCnot ói xal rúi'áe TÙV lóyov Alyvmioi tlcsi ai sinûvTSç, w>- dvd-oujTtov r^v/t) v&úvc<TÓi tan; Pausanias pedig majd a chaldoknak, majd pedig az indeknek. tulajdonítja azt: lyù ôi XukSaiovç xa) '/rJwV roù> púyovs NOCÓTOVS olda slnôvTaç, w? ù&ùvutûç toTív dv&ouínov ijjv/rj. ölessen. 32. —• De ép ily joggal Amerikából is származtathatták volna e hitet, ha ez előttük akkor ismeretes lett volna. Mert az újvilágban sincs, és nem is volt egy pogány nép sem, mely a lélek halhatatlanságát ne hinné. Nevezetes, mit e tekintetben Herrera, Nyugot-India történetirója II. Fülöp alatt azon alkalomból, midőn Kolumbus Kuba szigetén egy indus főnökkel (kacika) összetalálkozott, elbeszél. Midőn ugyanis az újvilág felfedezője második útjában, szerencsés megérkezése fölötti hálájának kifejezésére Kuba szigetének partján sz. misét ünnepeltetett, ennek végeztével azon vidék egy kacikája, ki maga is csodálkozással, és tiszteletteljes csendben vett részt a sz. misén, lép elő és emelkedetett hangon következő beszédét intézé Kolumbushoz. miközben a vadak szokása szerint leült s térdeit állához emelé : „Te ez országokba jöttél, melyeket még soha sem láttál, még pedig oly hatalommal, mely félelembe ejt bennünket. Tudjad meg azonban, hogy ama világban, mint mi ezt igen jól tudjuk, kétféle hely létezik, melyek egyikébe a lelkeknek költözniök kell. Az egyik igen rettenetes és telve sötétséggel: ez a gonoszok öröksége. A másik ellenben jó és vidám, hol a béke kedvelői honolnak, és azok, kik az emberi nem boldogságát szeretik. Ha hiszed, hogy meg kell halnod; ha hiszed, hogy a jó és rossz, melyet éltedben cselekedtél, neked viszonoztatni fog: ugy remélem, hogy azokat, kik téged nem bántottak, te sem fogod bántani". Igy tehát ezen kacika a fehér embernek első belépésénél az uj-világba, ünnepélyes bizonyságot tesz a lélek halhatatlanságáról.