Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1880

vinni, s kérdezte egyszersmind, vájjon megengedheti-e ezt. Nem lévén semmi kifogásom, a felügyelő eltávozott ; én pedig ismét lefeküdtem, hogy tovább aludjam. Utóbb azonban feltűnt előttem, hogy a beteg elszálításáról előbb mit sem szóltak ; gyertyát gyújtottam tehát, fölkeltem, felöltöztem és a felügyelőhöz mentem, hogy közelebbi felvilágosítást szerezzek magamnak. Azonban nem kis meglepetésemere a felügyelőt csak félig felöltözve találtam ; azon kérdésemre pedig, hogy hol vannak az emberek, a kik a beteget el akarják vinni, csodálkozó arccal válaszolta, hogy ő épen most kelt fel, nála senki sem volt, s mind erről semmit sem tud. Ezen felelet még nem hozott eszméletre ; hanem azt gondoltam, hogy talán a ház gondozója volt nálam ; elhatároztam tehát, hogy ő hozzá fogok menni. A mint ezen szándékkal a lépcsőn pár lépést tettem, egyszerre csak annak világos tudata ébredt fel bennem, hogy az egész csak álom volt, noha annak valóságáról mindaddig a legkisebb kétségem sem volt." Nem hagyhatjuk végre emlités nélkül az álmok azon legrejtélyesebb nemét, a melyekben a távolban egyidejűleg történő, vagy jövőben történendő dolgok vonulnak el az alvó lelki szemei előtt. Ha valaha, ugy bizonnyára ezen álmokkal szemben kell tartozkodó álláspontot elfoglalnunk, a melyeknél a rászedésnek vagy a legjobb esetben a képzelődésoly tág tere nyilik. Ezen álmok megmagyarázására némelyek felveszik, hogy a lélek álomközben önmagában mintegy elmélyedvén, a tér és idő korlátai fölé emelkedik, s igy oly dolgok ismeretére is eljut, a melyek különben rejtve állanak előtte. Nem állván feladatunkban merész hypothesisek szerkesztése, a következőkben csupán egy pár ily rejtélyes álmot fogunk az olvasóval megismertetni. Rössinger (Journal de l'ame, févrièr 1857 pg. 253) a következő esetet beszéli el: 1854-ben ápr. 25-én éjfél körül Nizza és Antibes között két — „Herculano" és „Sicilia" nevü — gőzhajó ütközött össze; minek következtében a „Herculano" nevü gőzös elsülyedt s a rajta levő utasok két harmadrésze a tengerbe veszett. Az áldozatok közt volt egy anya is leányával együtt. Az elveszettek férje illetőleg atyja, ki Dijonban törvényszéki tanácsos volt, otthon a hajótörés éjjelén rémséges álmot látott. Álmában ugyanis egy hajót látott a tengeren elsülyedni; a hajó utasai közt nagy rémületére nejét és leányát is megpillantotta; látta őket a hullámok közt a halállal tusakodni. — A nagy rémületre felébredvén, összehívta szolgáit, elmondta nekik álmát, és velük együtt fennmaradt és virrasztott, mert lehetetlenné vált rá nézve a rettenetes álom után ismét elaludni. A következő napon kapott távirat, a melyben nejének és leányának a tengerbe veszése hirül adatott, mutatta rettenetes álmának valóságát. Stahman (Die Seele etc. pg. 183.) említést tesz egy ifjúról, a kinek nővére, a nélkül, hogy az ifjú tudta volna, a távolban veszélyes betegségben feküdt. Azon éjjel, a melyen a leány meghalt, az ífju — mint azt a vele egy szobában lakó társa látta — ágyából felkelt, és sohajtások