Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1879

12 ködései az ágak közt, a szél játéka a susogó lombokkal, a körüldongó méhek s egyéb rovarok lassú moraja életet adnak az óriásnak s egész kis önálló világnak tüntetik fel, melynek lehetetlen hogy hatása, még pedig kellemes, gyönyöködtető hatása ne legyen a figyelemes szemlélőre. Vagy nézzük csak a virágok királynéját a rózsát. Illata kellemes a nélkül, hogy bóditó volna ; egész alakja az összhang, a kellemesség benyomását teszi ránk. Mily életteljességtől duzzad minden legkisebb része, s az alak minden látszólagos szabadsága melletti is mily szépen hódol a szabályosság törvényeinek. Szinezése, mintha csak oda volna lehelve, bársony tapintatu szirmai gyengén borulnak egymásra mint az édes testvérek a kedves anya keblére, s az egész a szabályosan hasitott zöld csészéből eredve, a karcsú ágacskán hintálja kedves alakját. Csodálható e tehát, ha már a legrégibb korban symbolicus jelentőségre tett szert az emberek között ? Hogy a növények színezete mily változatos, eléggé ismeretes. Tavaszszal a zöld szín vig hangulatba ejt, gyönyörködtet, mert jótékony hatása mellet a szemre, a feltámadó természet diadalát látjuk benne ; mig őszszel a barna, a fakó szin a közeledő enyészetre figyelmeztet, később pedig az élete vesztett, lehulló sárga lomb az enyészet beálltát jelzi s azért leverő, szomorú hangulatba ejt. Bármulatos a virágok szinpompája mert magában foglalja az ibolya sötétkékjétől a liliom hófehérségéig a szinek minden árnyalatát, a miről könnyen meggyőződhetik mindenki, ha szemét a virágos rétre veti. A szebb szinü, kiválóbb alakú, s e mellett a kellemesebb illatú virágok nagyobb részt — épen ugy mint az ének, vagy a pompásabb tollazat a madaraknál — a kisebb fajtuak, a helyet tekintve pedig a délibb vidékek sajátsága. A mohfélék, harasztok kicsinyes benyomást tesznek ránk, de tüzetesebben vizsgálva szép szabályos alakjok meglep, üde zöld szinök a kopár sziklán vagy a szürke fatörzsön pedig vidámító hatású. A gombák sajátságos alakjaikkal eltérnek a növényről alkotott fogalmainktól, szinök ritkán élénk s mig a többi növények őrülnek a nap éltető sugárainak, addig ezek, hasonlóan a gonoszhoz, a sötét helyeket szeretik, sőt egészen elbújnak az ember szeme elől. Ha most még ártalmas voltukat is tekintetbe veszszük, hatásuk nem lehet kellemes, sőt rút ; a feloszláshoz közel pedig már undorító, holott a virág még haldoklásában is szánalomra indít, megható. A fü magában véve lándzsaszerű merevségével kellemetlen hatású, ha pedig nagyobb és magányosan álló, akkor nyugtalanít, mert minden támasz nélkül levén minden pillanatban az eltörés veszélye lebeg szemünk előtt. Nagyobb téren a fü — a rét — kellemes, különösen ha körülötte erdők, mezők, berkek képezik a keretet, de igen nagy kiterjedésben egyhangú, unalmas. A magas fü, a milyenek gabonaféléink, a benne levőre aggályt keltők, mert nem tudja magát tájékozni benne. Ilyenek az amerikai prairik, vagy a gyermekekre a magas rozs. A mi gabonaféléink csak addig szépek, mig zöld szinökkel kellemes nyugvó pontul kínálkoznak a szemnek s változatosságot