Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1872
4 elég utalást lelünk az örökbecsű óreraekekre. Kölcsey a szónoklatra hivja fel figyelmünket, lássuk tehát, milyen volt ezen tan állapota a rómaiaknál. * * * A római ékesszólás fejlődését figyelemmel kisérve a következő korszakokat lehet megkülönböztetni : I) A Ciceró előtti korszakot, II) Cicero korát, mely az ékesszólás fényszaka, III) a császárokét; ezen utolsó ismét két korszakra osztható, A) Augustustól Hadrianig, B) az Antoninásóktól a nyugatrómai birodalom megdöntéséig. 1) Ciceró előtti korszak. A római nemzet sehol sem mutatá jobban szellemnagyságát, mint a történt dolgok leirásában és az ékesszólásban. Mindakét tudomány kiválólag Rómában leié ápolását. Legjobb eszközöknek tekintették a római nemzet fényének és dicsőségének kitüntetése és emelésére. Az ékesszólás az, mi e nemzet nyilvános és tudományos életét átlengi, mi összes szellemműveinek sajátszerű jelleget kölcsönöz, mi a legfényesebb polcokra állitá azokat, kik horderejét felismervén, buzgón ápolták. A közügyek vezetésére, az általános miveltségre, a tudományok buzgó pártolására a szónok gyakorolt legnagyobb befolyást : elődeinek valamint saját korának is szellemi képzettségét kellett magában foglalnia. Maga Ciceró is, a szónokok királya, ezt mint szükséges tényezőt kivánja a szónokban. Eóma első 5 századában az ékesszólás józan belátás és dus élettapasztalással párcsitott természeti adománynak tekintetett ; csak akkor, midőn Róma közlekedni kezdett idegen államokkal és nemzetekkel, kik a miveltség magasabb fokán állottak, csak akkor, midőn ezen viszonyoknál fogva Róma előkelőbb rendeiben tudomány és irodalom iránt fensőbb érzelmek ébredeztek: kezdték az ékesszólást mint művészetet ápolni. Első nyomait a halotti beszédekben (orationes funebres) találjuk. Appius Caecusnak ékesszólása, kinek hires beszéde a Cyrussal kötendő szerződés ellen, még Ciceró idejében fennmaradt, sem lehetett más, mint a természet mesterkéletlen kifolyása; a nyelv zsenge állapota nem enged mást következtetni. Későbben azonban, midőn a rómaiak a görög szónokokkal és a görög bölcsészettel megismerkedtek; midőn az állam hatásai mindinkább növekedtek és kormányozási alakul az alkotmányosság el lőn fogadva: az ékeszólásnak, mint az alkotmányos élet nélkülözhetlen tényezőjének művészi müvelésére is gondoltak. Látván továbbá hogy a szónok beszéde döntőleg hat a tanács és nép határozataira, a törvényszékek Ítéleteire: az ékesszólás nem sokára a finomabb képzettség nemcsak hasznos, hanem szükséges kellékének is tekintetett ;