Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1871

A családi életből Sophoklesnél. Nem csak az ó, hanem az ujabbkori nyelv- és régiségbuvárok is egyhangúlag elismerik, hogy Sophokles, ki a magasztosságot gyöngédséggel egyesitette és a tragikai művészetet a tökély legmagasabb fokára emelte, az ó-tragoedia ha nem is atyja, de dicskoszoruzott mestere. Ezen tökély nem egyedül jeles tehetségeknek vala gyümölcse, melyeket művészi szorgalom mozdita elő, hanem őt a kor ritka kegye is emelé a művészet magaslatára; ő azon költők csekély számához tartozik, kiknek meg vala engedve, nagy tehetségeket erős alapon zavartalan szerencse közt kifejteni és a teremtés teljes boldogságát élvezni. Ifjúságát a perzsa háborúk visszfénye tölte be, férfi kora lépést tartott Athen növekvő hatalmával; ő látá az attikai állani virágzási korát és némi távolból hanyatlását, ő nem csak nemes társaságban és jeles tehetségek közt élt, hanem közvetlen részt is vett a tudományos műveltség és képző művészet teljében, mely lassanként a költészet emelkedését, a józan próza létrehozását, és a tömeg-uralom válságos önérzetét szülé. Sophokles boldog kora legkedvezőbb állapotainak örvendett és Hellas első államában élt, melytől még távol valának a tömeg-uralom beteges kinövései és nem kételkedhetünk, hogy gondolkozásmódja és tettereje a mérsékelt demokratia talajában gyökerezett. Nem csekélyebb vala a szerencse ama kegye, mely Aeschylust tette elődjévé, kinek lángelműsége a művészet útjait egyengette és a tökélyetesebb technika szépészeti szabályait reá átszármaztatta. Senki sem tudá oly ügyesen és bölcsen fölhasználni ezen előkészületi iskolát mint Sophokles, ki a mesterkéz által alapitott müvet a legnagyobb tapintattal a jelenbe helyzé át és korának helyes értelmében bölcsen berendezett számítás által be is végzé. Sophokles, a tragoerlia Phidiasa, az eszményi perikiesi kor fellengős irályával bir, melyben kedves méltóság tetsző kellemmel egyesül. Előtte a komoly, egyszerű nyugodt nagyság, mely minden csillámot, minden a költészet körét túlhaladó ingerszert megvet, mint a művészet legfőbbje tűnik föl. Csudálatra méltó ügyességgel tudja a szineket vegyiteni, a közönségeset és egyszerűt gyakran egy vonás által emelni, és az összeillesztés elmés és új nemei által élénkiteni s nemesiteni. 0 a tárgyban rejlő okokat és ellenokokat éles elmével föltudja kutatni és jellemei, mint Goethe mondja, cselekvésmódjuk indokait oly ékesszólással és meggyőződéssel tudják előadni, hogy az ember többnyire annak részén van, ki utoljára beszélt. Sophokles érzé, hogy a tragikai művésznek nem csak gondolatokban gazdag- és találékonynak kell lenni, hanem a jelenetek rendezése, a tervezet összebonyolitása és a jellemek ellentéte által is kell hatnia, s azért sajátja a bonyolódott tragoedia érett művészete. Ö ezt önmérsékléssel gyakorlá és valódi müérzéket tanusitott, mely mögött a kedély mélye áll Azért