Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Wallentínyi Samu: Petőfi

Wailentínyi Samu: Petőfi

* * *

Születésének századik évfordulóján ünnepeljük most mi kisebbségi magyarok - szomorúan, árván. Úgy fázunk, didergünk! Melegre, új erőforrásra van szükségünk! És íme feltűnik előttünk Petőfi alakja és költészete! Fény és meleg árad ki belőle! Menjünk hozzá! Hadd melegedjék fel ez a didergő világ az ő forró lelkének örökifjú költészetében.

Születésének századik évfordulóján képzeletben zarándokoljunk el mi is Duna-parti szobrához, és mondjuk el mi is a költővel:

„Ki az, aki hamvát sírva összeszedte!

Senki. Tán az Isten, ő maga temette.

El sem temette, - fölvitte magának:

Szabadság, szerelem kettős csillagának.

Ifjan halt. De látjuk: naggyá lenni ráért!

Költő volt. Szeretett. Meghalt a hazáért.

Ám előbb a lelkét égő szenvedéllyel,

Millió szegény közt osztogatta széjjel.

Gazdaggá így tette az egész világot S aztán az öröklét ormaira hágott.”

Tisztán olvadt át a halhatatlanságba, csupa lélek volt. Por nem maradt utána. Hol a teste? Nincsen! Hol a lelke? Itt van! Itt van a magyar nép legszebb dalaiban! Hol a sírja? Sehol! Hol a dicsősége? Az egész világon! S nem lesz soha vége!

97