Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Élménycserkészet

Élménycserkészet

Másnap a Dluhy-patak vize lett az útitársunk. Ez mosta ki szemünkből az álmot, ez vezetett a Vysoká Hora (1172 m) alatt a néhány évvel ezelőtt leégett Smrekovica (1193 m) lábához. Gyönyörű fenyvessel bori'tott hegyek között poroszkáltunk, hódított a tűző nap s az illatozó fenyők, nagy keletje volt az üdítő, dúsan termő borovnyicának. A sűrű erdőt csak néha váltották fel kisebb-nagyobb legelők, melyeken a nagy szárazság dacára is buja fűben dúskáltak szétszóródott csordák. Úttalanná tette az erdőt az idő, igazán »Pfadfinder«-ek voltunk, míg Singlér faluban a kitűnő savanyúvíz-kút (Szultán - Z. L.) körül letelepedhettünk. Szakácsaink nehezen tudtak csak megfelelő mennyiségű ételre szert tenni, de mégis két bogrács birkahússal, kenyerekkel, rizzsel felpakolva mentünk be a Szinyelipóci-völgybe, hogy ott majd sátorfánkat felüssük.

Ebben a völgyben híres, sokszor megénekelt mondák születtek. Magasan felettünk Bánk bán vára, a messze földön ismert Kőaszszony (Kameňa baba), a Virágos-kertnek nevezett sziklacsoportozat, Mózes oszlopa, az Ölelkező pár sziklája.6

Ebben a vadregényes környezetben töltöttünk mintegy huszonnégy órát. Úgy éltünk, mint az indulónk mondja: »Alszunk, ahol helyet kaphatunk, eszünk, amit főzünk mi magunk». Fenyőfából két nagy sátrat építettünk, jól megszerkesztett tűzhelyünk csak úgy ontotta a sok jó főztet, igazi otthont teremtettünk magunknak. Őrtüzünk messze világított, s szálló pernyék a csillagokig emelkedtek belőle. Horkolásunkat szerte fújta a hűvös égi szellő. A felkelő napot vidám nóta köszöntötte itt és ott a magasban. Hárman közülünk kötelek segítségével eljutottak a megközelíthetetlennek hitt Kőasszonyhoz, többen Bánk bán várába mentek fel, mások a Vratnica sziklakaput és a Komin barlangot keresték fel. Bejártuk a völgyet, a ma ártatlanul a mélyben csörgedező kis völgyi patak évezredes munkájának, szeszélyes játékának maradványait. Fáradt, elcsigázott csapatot hozott este a vonat haza, megérdemelt pihenőre az otthoni ágyba.” (Csak az eperjesi-orlói vasútvonalról lehet szó, de azt Héthárstól Kisszebenig bármely közbeeső község megállójánál érhették el, újabb alapos gyaloglással... - Z. L.)

Az eperjesi cserkészcsapat megalakulását Bodnár Gábor: A magyarországi cserkészet története című könyvében (Püski, Budapest, 1989) az evangélikus főgimnázium csapataként az 1914-es évre teszi (17); működésének azonban a világháború alatt nincs nyoma, új-143