Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)

És Tábor-i éjjel, cmlékszel-e rája:

hol vagy te, a könyvek-könyvés nevű bátya,

apámnak utóda, bús életadósság?

... Fiadnak utóddá simítja a jóság, mely nő a nagyokban, a jajban se dűlve.

A könnyem, Eperjes, simítva törüld le.

4

S nyugovóra a nyugtot elérni hiúnak, ki mégis odaadtad, a kerge fiúnak - talán üki révén - nyugtát, kicsi papiak: s lelkének adója, siratva siratlak.

5

Búsulni ha tértünk, gondűzni ha kellett, rajongani asszonyt hármasba ha tellett, s hivőre hitetni várost vala óra: csodálva akadtam szavukra: a Szóra; az Isten igéje, az élet imája, az ember igéje, a nemzet igája, a szív szava és az igénye az agynak: bennük kisugárzó eggyé magasodtak. Suttogd az időre kifájva, a kedves nevet, Samu, Viktor... s e három Eperjes.

6

Nem ér ma az élet nagy árt csak a cenknek, megint igazuk volt, hogy elfele mentek.

59