Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)

Elmondta, hüs forrásra mint akadt Hegyoldal árnyas, szirtes öbliben;

S hogyan talált rá csörrenésiről,

Melyet kövecses habjával vere.

Eloltá szomját legott a király.

Majd nagy sokára jött a harmadik- Mely a királytól legmesszebbre járt - , Vidor kedéllyel szállongott elő,

És ajka tréfás, pajkos szókra nyílt.

Ujját emelte rájok hadnagyuk,

Intvén szemével a király felé,

Mely ezt tévé: komolyság, tisztelet!

De a csapat dévajkodása Meg nem szünék, de nőtt szemlátomást. S amint szemügyre vették társai A harmadik csapatnak emberit:- Csodálkozással tekintvén reájok -Kisült, hogy mindenik boros.....

S azok, bizonnyal mondák: hogy vizet, Nem bort ivának forrás medriböl,

De a csöppeknek ott boríze volt;

S lön, hogy mindnyájan észrevétlenül Kedvet kapának, s Borkútnak nevezték A forrást, a völgy hűvös ámyiban.