Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Vančoné Kremmer Ildikó: A beszédészlelés és a beszédértés fejlődésének vizsgálata tizenegy éves kortól tizennyolc éves korig
70 Vančoné Krémmé r Ildikó III. felmérésre két évvel később, 2004-ben került sor. Sajnos a III. felmérés idejére a vizsgált diákok száma tovább csökkent, mivel a fiileki és a kassai diákok közben befejezték általános iskolai tanulmányaikat, és közülük csak azokat állt módomban felkeresni, akik a helyi gimnáziumban tanultak tovább. A tesztelésben ekkor 125 diák vett részt. A tesztelés során a gyermekeket végig bátorítottam, hangsúlyozva, hogy milyen ügyesek voltak, hogy esetleges szorongásukat oldjam. Ez általában sikerült is, a vizsgálat oldott légkörben folyt le, a gyermekek a tesztelést játéknak fogták fel. többször előfordult, hogy az első vizsgálat befejezése után megkérdezték, „mikor fogunk még ilyen érdekeset játszani”. A további vizsgálatok során a gyerekek élénken érdeklődtek a tesztelés céljáról. Többen elmondták véleményüket az oktatásról, iskolaügyről. A diákok számát minden helyszínen a kiválasztott osztály adott létszáma határozta meg. A párkányi magyar iskolás csoportot két osztály diákjai alkotják, a szlovák tannyelvű iskolába járó csoport diákjai szintén két osztályból kerültek ki. Esetükben a kiválasztás annak alapján történt, hogy ki beszél magyarul. A tanulók önként jelentkeztek a teszt elvégzésére, magyar nyelvű tudásuk szintjét semmilyen módon nem ellenőriztem. 2. A kísérleti személyek kétnyelvűsége. A kétnyelvűségnek köztudomásúan sokféle meghatározása létezik. Kutatásomban kiindulópontként a kétnyelvűség funkcionális meghatározását tekintettem, mely szerint „a kétnyelvűség (két vagy több) nyelv rendszeres használatát jelenti, és kétnyelvűek azok az emberek, akiknek a mindennapi életben szükségük van mindkét nyelvre (vagy többre) és ezeket használják is” (Grosjean 1992:51). Az egyéni kétnyelvűség szempontjából azonban Lanstyák István (Lanstyák 2000: 140) Jozef Štefánik (Š tefánik 1996: 136) alapján másfajta megközelítést is felvet, melynek lényege, hogy kétnyelvűnek azokat a beszélőket tekinti, akik két nyelv használatának képességével rendelkeznek. A magyar tanítási nyelvű iskolába járó tanulók - azok kivételével, akik vegyes házasságból származnak - a szlovák nyelvet főleg szervezett keretek között, az óvodai és iskolai oktatás során sajátítják el1. A szlovák tanítási osztályba járó kisebbségi gyerekek a tanítási órán csak a szlovák nyelvet használják. Ezek a tanulók tulajdonképpen a nyelvi befullasztási programban (submersion program) vesznek részt, az oktatás többségi nyelven folyik. (A kétnyelvű oktatás tipológiájára lásd Skutnabb-Kangas 1984), de az osztály nyelvileg heterogén, vagyis többségi és kisebbségi tanulókból áll.2 Esetükben ez az oktatási forma azzal járhat, hogyha sikeresek is lesznek a többség nyelvén, első nyelvükhöz és kultúrájukhoz való kötődésük csekély lesz, a többségi csoport értékeit fogadják el, és a nyelvcsere illetve az asszimiláció náluk könynyebben bekövetkezik. A vizsgálatban részt vett magyar tanítási nyelvű osztályokba járó tanulók (vagyis a párkányi, pozsonyi, komáromi, fiileki, kassai diákok) tapasztalataink szerint magyardominánsak, másodnyelvtudásuk nagymértékben függ az egyéni képességeiktől is. Megfigyeléseim szerint ezeknek a gyerekeknek az iskolai nyelvhasználatára a kódváltásos beszédmód nem jellemző, a kölcsönzés igen.' A pozsonyi és a kassai diákok nyelvföldrajzilag - ellentétben a tömbben élő párkányi, komáromi, fiileki tanulókkal - a szórvány magyar csoporthoz tartoznak, vagyis az iskolán kívüli mindennapi élet során nagyobb mértékben vannak kitéve a szlovák nyelv hatásának, s mivel tágabb környezetük szlovák, a mindennapi élet során valószínűleg többször rákény-
