Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
N. Markó Julianna: A beszédészleléshez való viszony és a nyelvhasználat összefüggései
64 N. Markó Julianna met Szabó Géza, aki szintén azt vallja, hogy „Az empirikus vizsgálódás sok olyan jelenséget felszínre vet, amelynek alapján állíthatom, hogy a válaszokban jelenlegi ismereteink szerint nyelvi életrajzi elemekhez nem köthető magatartásformákkal is számolnunk kell, amikor interjúvoljuk az adatközlőket.” (Szabó 1991: 493) 2.1. Ennek igazolására vegyük sorra a szokásos makro- és mikrokörnyezeti tényezőket Dél-Zala adatközlőire vetítve! ♦ A helyszínek: kisfalvak, zárt települések, kivéve Nova és Páka, amelyek nagyközségek. ♦ A vallás: római katolikus mindenki. ♦ A kor: valamennyien időskorúak, 70-80 év közöttiek, illetve 80 fölöttiek. ♦ A foglalkozás: A 29 nő 90%-a paraszti munkát végzett vagy végez. Háztartásbeliek, de előbb vagy később a tsz-ben napszámosok. Akad 1-1 betanított munkás, szakmunkás, takarítónő és I nyugalmazott tanítónő. A 15 férfi 85%-a paraszt, tsz-ben dolgoztak, 1-1 sofőr, méhész, I nyugalmazott katonatiszt, kisbíró, kertész van még közöttük. ♦ Az iskolázottság: A fent említett „szakmák” jelzik az iskolai végzettséget is. 90% 6 elemibe és 3 ismétlőbe járt. 1-1 polgáriba, kereskedelmibe, I tanítóképzőbe. A műveltségük, intelligenciájuk persze nem (csak) ettől függ. Öreg korukra pedig a gyerekek vagy unokák végzettsége, a velük való együttélés, illetve találkozás gyakorisága döntő hatású személyiségükre, beszédükre. ♦ A nem, és a családi körülmények: A nyelvjárás őrzése szempontjából már számtalan oda-vissza megállapítás történt a tekintetben, vajon a nők vagy a férfiak nyelvjárásiasabbak-e. Most itt Zalában azt tapasztaltam, hogy bár a nők kétszer anynyian szerepeltek a felvételeken, használható nyelvi anyaguk jó, ha megegyezik a férfiakéval, mert a „ház urai” erőszakosan tolták elébük magukat. Szerencsés volt, ha özvegy, egyedül élő asszonyokat kérdeztünk meg, akkor ők is szóhoz jutottak. Néhány esetet említek: A férj indulatosan lehurrogja a feleségét: „esz' nëm kérdësztik, mama!” És ennél erősebben: „fog be inti’ a szád, ehhöz nem értesz. ” „Meny inti lë a spájzba azér a barer!" A feleség csak hallgat, vagy a háttérből szól 1-2 szót. vagy szimultán beszél, vagy kontrázik, de nem bírja hangerővel, vagy fölemeli a hangját, ha „véletlen" vaj van a férj fején. Vagy finoman kérlel, rikácsol, de ritkán viszi ő a szót. Kivéve, ha egyedülálló, illetve egyedül élő az asszony. Összefoglalva, a patriarchális társadalmi berendezkedés tipikus példáit tapasztalhattuk meg ebben a régióban (is). Az eddigiekből az következik, hogy a külső körülmények szinte mindenütt azonosak. Tehát ez nem befolyásolja alapvetően a beszédmódot, a nyelvjárásiasság, a regionális köznyelviség fokát. Szerintem többek között a géneknek, az öröklött tulajdonságoknak a folyománya az, hogy beszédes - bőbeszédű - beszédkényszeres vagy beszédgátolt ~ szűkszavú lesz-e az ember; vagyis milyen lesz a beszéléshez való viszonya. (Ez persze időközben - vagy külső hatásokra - változhat, de igen ritka jelenség.) 2.2. Előzetes tervem az volt. hogy csak kb. 20-25 perceket hallgatok meg a felvételekből. Azt a lélektani szituációt szerettem volna így megragadni, amely a kérdező és kérdezett kapcsolatfelvételétől a beszélgetés megindulásáig, a belelendülésig tart, hiszen aki kezdettől magát adja, az nyelvileg biztosan hiteles. Persze kiderült, hogy nem sikerülhet ezt a több
