Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Vörös Ferenc: Adalékok a felvidéki személynevek areális névtanához
138 Vörös Ferenc A közelmúltban kezdett. Felső- és Alsószeliben végzett kutatásaim további meglepetéssel szolgáltak. A gyűjtés kezdetéig - addigi tapasztalataimra alapozva - úgy gondoltam, hogy a csehszlovák anyakönyvezési gyakorlat már a kezdet kezdetén teljesen száműzte a szláv nyelvektől idegen többes keresztnevek hivatalos bejegyzését. A két Szeli állami anyakönyveiben azt tapasztaltam, hogy itt korántsem ez a helyzetkép tárul elénk. Az okokat, hogy mi a magyarázata ennek, most nem áll módomban kutatni. Tény, hogy 1922 után egyes magyar településeken teljesen eltűnnek a többes keresztnevek, másokon meg nem. Mindenesetre megállapítható, hogy erre nézvést a két háború között Csehszlovákiában kifejezett tiltás nem lehetett érvényben. Sokkal inkább hely- és körülményfüggő jelenséggel van dolgunk. Egyértelmű azonban az is, hogy a két Szebben többes keresztnevekkel csökkenő tendencia mellett nagyjából a II. világháború végéig találkozhatunk. A jogfosztottság éveitől, tehát 1945-től egészen az 1990-es évek végéig egyetlen ilyen hivatalos bejegyzésre sem bukkantam. 1998-tól megjelentek az első fecskék, és ha nem is nagy számban, de az újszülöttek kb. 5-10%-a a szóban forgó két faluban újfent kettős keresztnevet visel. A két mátyusföldi településen sem korábban, sem napjainkban nem kötődött a szokás felekezetekhez. Többes keresztneveket nagyjából azonos arányban találtam mind a katolikusok, mind az evangélikusok között. Annál inkább jellemző volt viszont a nemzetiségi különbség. Többes keresztneveket csak a magyar újszülöttek kaptak. Függetlenül attól, hogy valamikori adminisztratív korlátoknak köszönhetően vagy spontán folyamatok eredményeként történt-e meg a váltás, tényként kell megállapítanunk, hogy manapság a szlovákiai magyarság körében a többes keresztnevek szinte egyáltalán nem járatosak. Minden bizonnyal azt mondhatjuk, hogy ez a közösségi szinten megmutatkozó hiányjelenség szláv hatásra vezethető vissza. 3.7. A bece- és ragadványnevekkel mostani előadásomban ugyancsak érintőlegesen foglalkozom. Ennek egyik oka, hogy e téren nem áll rendelkezésünkre kellő számú empirikus tény megfelelő következtetések levonására. Felvetésemmel mindenesetre az itt mutatkozó hiátusra is szeretném felhívni a figyelmet, és a szakterület kutatóit arra ösztönözni, hogy igyekezzenek mielőbb megszüntetni a hézagokat. A korpusz, amelyre mostani megállapításaimat alapozom, nyitrai diákjaim diplomamunkáiból, doktori disszertációiból származik. A magyar bece- és ragadványnév-állomány alapvetően magyar névalkotási módokkal jön létre. Azonban akár korosztályi, akár egyéb társadalmi szempontok alapján jelöljük ki a vizsgálandó közeget, a szinkrón névanyagban mindig találunk egy olyan réteget, amelynek létrejötte az egyéni és közösségi kétnyelvűségnek köszönhetően szlovák és/vagy cseh hatással magyarázható. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy névélettani szempontból ezek többnyire kérészéletűnek mondhatók. Ám ne feledkezzünk meg róla, hogy a bece- és ragadványnevek másutt is többnyire ilyenek. Ha a magyarországi korpusszal vetjük össze a szlovákiai magyarok körében végzett gyűjtések anyagát, akkor azonnal feltűnővé válik a különbség: a magyarországiban az idegenből kölcsönzött elemek között lényegileg egyáltalán nem találunk szlovák példákat. A szlovákiai magyar korpuszban viszont egyéb idegen elemek mellett igen. Akármennyire is vékony ez a réteg, bármennyire rövid is a névélettanuk, a korpuszban tagadhatatlanul mégis jelen vannak. Ilyen értelemben tehát minden alaposabb gyűjtésben külön alcsoportot fognak alkotni. Ezért gondolom, hogy az areális tényezők számbavételekor velük is feltétlenül számolnunk kell.
