Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)

VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező

VI. A MŰVELŐDÉS-, IRODALOM- ÉS EGYHÁZSZERVEZŐ

VI. 1. „A világfelfordulás után való káoszban”

Turczel Lajos, közel három és fél évtizede, 1983-ban egyszerű (sőt kissé leegyszerűsített), ám tényszerű, s lényegében ma is értelmezhető meghatározását adta a csehszlovákiai magyar irodalomnak. E szerint az „az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a történelmi Magyarország felbomlása után keletkezett mint a Csehszlovákiába került magyar néptöredék nemzeti létének és öntudatának természetes megnyilvánulása”. Majd hozzátette, hogy a történelmi gyökerekkel, valamint az önállóság és a különfejlődés bizonyos elemeivel is bíró romániai (erdélyi) irodalommal összevetve a csehszlovákiai magyar irodalom „eredendően kisebbségi irodalom, az egyetemes magyar irodalom új ága [kiemelés tőlem - T. L.], s kialakulási körülményei az első világháborút közvetlenül követő évekhez kötődnek”, s úgymond „minőségi nullapontról” indult.229 Az irodalomtudós megállapításai tulajdonképpen a csehszlovákiai magyar irodalom korabeli - induláskori - önreflexióin alapultak, s azoknak adtak irodalomtörténeti távlatot, de szélesebb kontextusba helyezve is érvényes kiindulópontot jelentenek (jelenthetnek) a csehszlovákiai magyar kisebbség művelődésének és művészeti-szellemi életének tanulmányozásához.230 Az államfordulattal Csehszlovákiához csatolt „különös keverékmagyarság”, melyet a történelem „hosszú csíkban” szakított le „az anyaország testéről”, és „szervezett bele a csehszlovák állam keretei közé és utalt önálló életre”,231 kulturális tekintetben már rögtön a legelején szembesülni volt kénytelen hirtelen légüres térbe kerülésével, a magyar kultúra éltető és természetes vérkeringéséről való lekapcsolásával, melyet gyökértelenségként, hagyománytalanságként élt meg, s melynek kezeléséhez hiányoztak a megfelelő személyes és kollektív történelmi tapasztalatai. A két világháború közti csehszlovákiai (szlovákiai, szlovenszkói, felvidéki) magyar irodalom és művelődés egyik legelső és legfáradhatatlanabb szervezője, Sziklay Ferenc egyenesen a semmiből való lét teremtésvíziójával, bibliai párhuzamával indította

1931-ben a Tíz év után című visszatekintését: „Kezdetben a föld puszta és üres vala” - írta, mivel szerinte „A világfelfordulás után való káoszban” e fordított bibliai utalásnál mi sem jellemezheti jobban a „Csehszlovákiába nemzeti kisebbség gyanánt bekebelezett magyar nemzettöredék kulturális helyzetét”. A magyar szellemi élet szinte egyetlen központja - úgymond szíve - mindaddig ugyanis Budapest volt, a vidék csupán táplálta ezt a „központi erőforrást”, s bár jókora késéssel, onnan érkeztek vissza némi energiák a vidéki

97