Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
I. Előszó. Szent-Ivány József helye a szlovákiai magyar emlékezetben
sebbnek tartjuk azt a megoldást, amikor a tudományos kutatás és diskurzus megelőzi a közéleti kanonizálást. így csupán remélni tudjuk, hogy a jelen munka elősegíti a Szent-lvány Józsefről szóló tudományos diskurzus elindulását, s egyben ahhoz is hozzájárulhat, hogy ez a méltatlanul elfeledett személyiség a szélesebb közvélemény számára is ismertté váljon. Szent-lvány József esetében szó sincs a közbeszéd vagy ne adj’ isten a politika által kiváltott lépéskényszerről, hiszen 1941-ben bekövetkezett halála óta sem a magyar, sem a (cseh)szlovák politika, és sajnálatos módon valójában még a történetírás sem vett róla tudomást. Legfájóbb persze a közösségi emlékezet közönye, hiszen a két háború közötti korszak egyik legfontosabb szlovákiai magyar közéleti személyiségéről van szó. Egy olyan összetett személyiségről, aki „nemcsak politikus” volt, hanem közösségi stratéga, birtokos, szépíró, mecénás, s közben még gondos családfő is. S még ha nem volt is minden területen sikeres, tevékenységével a korabeli szlovenszkói magyar élet számos szeletét meghatározta. Szent-lvány József emlékének hiánya talán a jelenleg is számos gonddal (elszegényedéssel, értékvesztéssel) küzdő Gömörben a legfájóbb, hiszen - ha valahol - az egykori Szent-lvány-birtokok térségében igencsak szükség lenne kézzelfogható tradíciókra, példaértékű életpályák felmutatására. A politikus bejei családi kastélya azonban immár évtizedek óta félig romosán áll, s ami még rosszabb, az előtte elhaladó gömöri embernek általában fogalma sincs róla, ki volt az, aki egykoron virágzó gazdaságot vitt ebben a Tornaija melletti kis faluban, s akinek a kastélyában a korszak neves politikusai és írói fordultak meg. A felejtés egyik fő felelőse sajnos a történetírás, amely az elmúlt évtizedekben amúgy is mostohagyermekként kezelte a klasszikus értelemben vett életrajzot és családtörténetet. Különösen így van ez a szlovákiai magyar kisebbség személyiségeivel, aminek a szűkös források mellett talán az a rendkívül káros szemlélet is az oka, amely a kisebbségi közösséget homogénnek szereti látni és láttatni. Egyformán igaz ez Pozsonyra és Budapestre, s újabban a felvidéki magyar közösség azon csoportjaira is, akik az Esterházy János személyében megtestesülő látszólagos egységet nem szívesen bontják meg egymással feleselő életpályák felmutatásával. Pedig Esterházy szerepének megítélése szempontjából is rendkívül fontos lenne, hogy a két háború közötti szlovenszkói magyar múltat végre megtöltsük hús-vér szereplőkkel, a közélettől elvonult földbirtokosokkal, asszimilálódó polgárokkal, jómódú parasztgazdákkal, Budapest és Prága között őrlődő politikusokkal, mára elfelejtett írókkal, sportolókkal. Itt lenne az ideje, hogy - Szent-lvány Józsefé mellett -az olyan fontos közéleti szereplők, mint például Szüllő Géza, Lelley Jenő, Petrogalli Oszkár, Dzurányi László, a kassai Tost fivérek, Révay István és mások életpályája feltárásra kerüljön. Szent-lvány József személyét, életpéldáját, sokoldalú és sokirányú ténykedését máig nem ismerjük az őt megillető súllyal és részletességgel, s minden lényeges összefüggésében. A róla kirajzolódó (kirajzolható) kép még napjainkban is rendkívül mozaikszerű, illetve sok tekintetben hiányos és egysíkú. 1945, illetőleg 1948 után a Csehszlovákiában is 8