Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
IV. A nemzeti reálpolitika hullámvölgyekkel teli útjain
magában, hogy Prága őket fogja a magyar érdekek képviselőjeként szerepeltetni, s megkezdődik a magyar lelkek „vásárlása”. Azt, hogy minderre valamiképpen reagálni kell, s hogy olyan új helyzet teremtődött, amelyben Budapest sem zárkózik el a felvidéki magyar politika többszólamúságától, s Prága is érdekelt lehet a kompromisszumokban, csak kevesen értették meg. Szent-Ivány József azonban mindenképpen közöttük volt, s az ő válaszát a nemzeti reálpolitika jelentette. A Szent-Ivány által 1925 őszén meghirdetett reálpolitika - noha a közvélemény egy részét valószínűleg meglephette - korántsem volt sem előkészítetlen, sem váratlan. Sőt az is bizonyosnak látszik, hogy Budapestet sem lepte meg, hiszen Szent-Ivány már 1924 végén eljuttatta oda azt a memorandumát, amely a majdani váltás beharangozójának is tekinthető. S bár A felvidéki magyarok gazdasági megszervezése című írás elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozott, mégis messzemenő politikai következtetésekre adott okot. Szent-Ivány ugyanis lényegében arra hívta fel benne a figyelmet, hogy Trianon gazdasági következményeit nem szabad figyelmen kívül hagyni, s mivel Magyarország csak kevés segítséget tud nyújtani a szlovenszkói magyarság gazdasági önszerveződéséhez, szükségesnek látszik, hogy a felvidéki közösség a „tót vagy a cseh gazdasági élet erősségeiből”157 merítkezzen. Ez pedig csupán a csehszlovák gazdasági életbe való erőteljesebb bekapcsolódás, a gazdasági együttműködés révén valósulhat meg. Bár elemzésében ennél tovább nem ment, azt neki és Budapestnek is tudnia kellett, hogy a gazdasági integráció és kooperáció óhatatlanul a politikai együttműködés erősödését fogja maga után vonni. Budapest feltehetően mégis rábólintott a Szent-Ivány által kijelölt útra, hiszen az Bethlen István elképzeléseivel sem volt összeegyeztethetetlen. Már csak azért sem, mivel a magyar miniszterelnök a romániai magyar politika esetében is két alternatívát támogatott egyszerre, s egyáltalán nem volt ellenére a romániai Országos Magyar Pártnak a Bukaresttel szembeni paktumpolitikája.'58 Amúgy is nehéz elképzelni, hogy Szent-Ivány, akinek az apósa Wlassics Gyula, a magyar politikai elit egyik befolyásos tagja volt, anélkül cselekedett, hogy valamilyen szinten ne egyeztetett volna erről a „legfőbb tényezővel”. Bethlen feltétele legfeljebb az lehetett, hogy Budapestnek nyíltan ne kelljen színt vallania ebben a kérdésben, s az MNP és Prága között pedig semmiféle olyan egyezség ne szülessen, amely valamilyen módon legitimálná a trianoni béke következtében előállt helyzetet. Szent-Iványnak, aki azon kevés politikus közé tartozott, aki a politikáját nem csupán a választási ciklusok szükségszerűségeihez igazította, viszonylag pontos forgatókönyve volt: a csehszlovák gazdaságba való integrációt szükségszerűen követte volna a politikai kooperáció is, amelynek első lépéseként a szudétanémet pártokkal, majd az összes kisebbségi, a centralista államot elutasító párttal való szorosabb együttműködést jelölte meg, ezt követően olyan program kialakítását tűzte ki célul, amely „a nemzeti kisebbségeknek a kormányban való részvételét sem zárja ki”. Igaz, csak abban az esetben, ha ezt megelőzi a csehszlovák nemzetállamnak a föderalizmus alapján történő, nemzetiségi állammá való átalakítása.159 69
