Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)

VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező

evangélikus egyháztanácsok azon igyekezete ellen, hogy ellehetet­lenítsék a német és a magyar evangélikusok önszerveződését. Néhány egyházközség, közte a pozsonyi, a somorjai és a komá­romi nem is csatlakozott az új egyházszervezethez, amit Szent- Ivány, aki sohasem volt a merev negáció híve, megértett ugyan, ám nem helyeselt. Ő „protestáns türelmességre” hivatkozva azt ta­nácsolta, hogy „Ne bontsák meg az evangélikusság sorait. Érezzük azt a felelősséget, mely bennün­ket egyházunk hívei és a történe­lem ítélőszéke előtt terhel. Ezért azt hiszem, helyes a felfogásom, ha elvileg helytelenítem a szabad egyház alakjában való kiválást, vagy az idegen kötelékhez való csatlakozást. Ha választanom kell a csehországi német és a szlovák egyházi kötelék közt, úgy az utóbbit fogom választani. A kü­lönféle szlovenszkói nemzetek egybehangolásában az evangélikusságnak történelmi hivatást kell teljesíteni az emberiség érdekében. De korántsem jelenti ez azt, mintha egyházam alkotmányossága és a magyar egyházak nyelvi jogai tekintetében bármit is feladjak.”441 Szent-Ivány Egyed Aladár sajógömöri lelkésszel, a Trencsénteplicen szolgáló Fizély Ödönnel és Bándy Endre lévai espres-lelkésszel együtt a felvidéki magyar evangélikusok összefogásának kezdeményezője volt. Feltehetően vele is egyeztetve adta ki a sajógömöri gyülekezet elnöksége azt a felhívást, amely nyomán 1922 augusztusában, Léván meg­alakították a Magyar Evangélikus Szövetséget, melynek elnökévé, Bándy Endre mellett, Szent-Ivány Józsefet választották.442 A Szövetség megalakulását néhány héttel előzte meg az Evangélikus Lap című havi két alkalommal megjelenő folyóirat első számának kiadása, amely a magyar evangélikusok legfontosabb fórumává vált. A Szövetség a következő években, bár a felsőbb szervek végig megtagadták elisme­rését és létjogosultságát, a maga korlátozott lehetőségein belül erős jogérvényesítő te-Szent-lvány József, a pártvezér és nemzetgyűlési képvi­selő 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom