Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)

VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező

lehetőségeivel, sorsával Barta Lajos Új Szójában Balogh Edgár és Zapf László foglalkozott behatóan. Balogh például - a maga kommunista retorikájával persze, főleg Szent-lvány és Tarján Ödön példájára hivatkozva - a gazdaság- és kultúraépítő, a „Szlovenszkót és Kárpátalját a cseh ipari és finánctőke gyarmataként kezelő” kormánypolitikától függetlenedni kívánó „magyar kisebbségi burzsoázia” önállósodási törekvéseinek elbukását is ott látta a Kúriák kudarca mögött. Hiszen, mondja, „Az itteni magyar kispolgári rétegek a Szentiváni Kúria receptje szerint csak a magyar burzsoázia kibontakozási vonalán juthattak volna kultúrához is...” Ugyanakkor viszont elismerte, hogy - főleg a Magyar írás szerkesztési gyakorlatát nézve - Szent-Iványéknak a csehszlovákiai magyar szellemi és világnézeti palettának még így is viszonylag nagy szeletét sikerült lefedniük, s „akciósugarukon” kívül csupán „a katolikusok és a kommunisták” maradtak.362 Brogyányi Kálmán viszont a szentiváni kísérlet zsákutcába futását a szövetkezett ellenzéki pártok nemzeti párti, illetve keresztényszocialista törekvéseinek kettősségéből - „a regenerálódni akaró kisebbségi burzsoázia és a passzív, a menekvést és életstandardjuk fokozását a régi államrend helyreállításában látó” keresztényszocialista erők konfliktusából - vezette le, s szerinte erre volt visszavezethető a szlovenszkói szellem „kettőssége” is. Hiszen magának a Prágai Magyar Hírlapnak a szerkesztői-munkatársi gárdája is már a kezdet kezdetén úgy állt össze, hogy az egyrészt e kétféle törekvést is képviselje, másrészt viszont „a két »testvérpárt« közötti disszonanciát is kifejezze”.363 Hogy maga Szent-lvány kudarcként élte-e meg kúriái lassú elhalását, egyelőre nincs rá adat. Mindenesetre tény, hogy egyelőre volt miben kárpótlást találnia azért, ha a Kúriákhoz fűzött reményei esetleg nem teljesen váltak volna be. (Ekkor még virágzott például liptószentiváni fürdővállalkozása, többé-kevésbé őrizte befolyását, legalábbis 1932-ig a Prágai Magyar Hírlapban, s elsősorban a Magyar írás létrejöttével, illetve a lap és a Kazinczy Szövetkezet befolyása alá vonásával bizonyos irodalom- és könyvkiadás-szervezői sikereket is magáénak tudhatott, és sikerként élhette meg ekkorra eső szépírói indulását is.)

Tamás Mihály, már jócskán benne a második világháborúban, 1943 tavaszán, erős szélsőjobbos beütésektől sem mentes és személyes érdeksérelmeit soroló politikai pamfletjében alaposan elverte a port a felvidéki magyar politikán és politikusokon is, akiknek úgymond csak a céljaik és törekvéseik „voltak nagyok, az emberek, akik csinálták, egy-két tiszteletreméltó kivétellel, tragikusan kicsinyek voltak, s kiváltképp utólag könnyűeknek találtattak”. Egyedül Szent-lvány Józsefet találta köztük, „aki észrevette a helyzet vigasztalanságát”, és liptószentiváni kúriájában „maga köré gyűjtötte az írókat, [s] megpróbálta őket a napi politikától függetleníteni úgy, hogy szabadon nyilatkozhasson meg írói mivoltuk”. Ennek érdekében „folyóiratot teremtett és könyvkiadást, szépen és messzehatóan dolgozott” - írta róla, majd hozzátette: „Nagyúr volt. Ez lett a veszte. Három évig tartott az egész.”364 Mire az ez időre ugyancsak mindenben csalódott és mindenből kiábrándult Sziklay Ferenc365 Vajta Ferenchez, Az Ország nyilas felelős szerkesztőjéhez írt felháborodott és sértett hangú, bár nem közlésre szánt levélben támadta meg Tamást korábbi, emigÍ30