Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)

VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező

Szent-lvány, Dzurányi és Móricz a liptószentiváni kastély parkjában nyok” képviselői közül kerültek ki, elsősorban azok, „akik felülemelkedtek már a mi ki­sebbségi horizontunkon”, de számba vétettek a Prágai Magyar Hírlap írói is, mert téves­nek, illetőleg „szükségszerűen elővett indoknak” tartotta az érvet, miszerint ez „az író­gárda nem lehet alkalmas az irodalmi koncentráció végrehajtására”. „Országos jellegű ki­sebbségi irodalmi fórumunk ma kizárólag ez a minden vonatkozásban Európát jelentő nagy lapunk”, mondta, mely mindeddig „politikai megkötöttségeken túl szolgálta” az iro­dalmat. Majd leszögezte, hogy semmiféle párt- vagy egyéb politikai szempont nem ve­zette, amikor birtokán helyet kínált a tanácskozásnak, csupán a szlovenszkói magyar iro­dalom teljesebb fejlődését, valamint az írók alkotói és anyagi feltételeinek javítását szerette volna ezzel is elősegíteni. Válogatásra pedig szerinte azért volt szükség, „mert a nagy tes­tületek tárgyalásai nem alkalmasak gyakorlati előkészítésre”. Természetesen azonban sen­kit nem lehet kizárni „abból, ami jót ez az összejövetel hozhat”, másrészt csak mondva­csinált oka lehet, ha „valaki kivonja magát az irodalmi összefogás munkájából”. Minden­képpen bízik tehát abban, hogy Liptószentivánban megszülethet a terv, „amelyik irodal-117

Next

/
Oldalképek
Tartalom