Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező
a parlamenti politizálás tőszomszédsága mellett miért találhatták a Prágai Magyar Hírlap számára a legmegfelelőbbnek a magyaroknak „teljesen idegen” (csehszlovák) fővárost, s annak milyen kiegyenlítő és irányadó szerepet szántak a csehszlovákiai magyar politizálás szempontjából, a pártvezér egyik későbbi előadásában fejtette ki. Szerinte ugyanis bár Pozsony és Kassa, esetleg valamelyik dél-szlovákiai magyar város természetesebb központja lehetett volna a szlovenszkói magyarságnak, melyek „mint központok a maguk körzetében erőteljes akciókra voltak képesek”, nem tudták volna biztosítani azt az „összhangot”, melyet a csehszlovákiai magyar „szellemiségi élet” megkövetelt.252 A lap nagy tervekkel, eszményi elképzelésekkel indult, de nem kis nehézségek árán jutott túl az első esztendőkön. Mindenekelőtt annak felismerését emelnénk ki a lapindítás okai közül, miszerint - Szent-lvány szavaival élve - „a magyarság széttagoltságával számolni, ehhez berendezkedni: nemzetvédelmi munkánkból folyó kötelességünk, és a politikai bölcsesség, az ábrándozásnak politikai harcunkból való kiküszöbölése parancsolja”.253 Azon a megbeszélésen például, melyre 1922 májusában Szent-lvány Józsefnél került sor Budapesten Lelley Jenő, Körmendy-Ékes Lajos, Flachbarth Ernő és Szüllő Géza részvételével, az öt politikus egy olyan napilapot tervezett, mely összekötő kapcsot jelentett volna a három utódállam magyarsága között, s elkerülve a regionalitás veszélyeit, országos és nemzetközi viszonylatban egyaránt képviselni tudta volna a magyar kisebbségek érdekeit. Emellett közvetlenül az ország fővárosában lett volna módja a nemzeti érdekek képviseletére, s a közép-európai országok közti gazdasági együttműködést is szorgalmazhatta volna. A leendő főszerkesztő személyét illetően azonban már nem született egyetértés a résztvevők között; végül is - a személyét ért kifogás ellenére - a Budapesti Hírlap egykori szerkesztőjét, a Szent-lvány javasolta Béla Henriket hívták meg e posztra, a lap felelős szerkesztője pedig Flachbarth Ernő lett.254 így aztán a prágai Óvárosháza tér „ecsetrevaló, szürke kis házainak" egyikében található, „egyetlen kis sötét szobából” álló szerkesztőségben elkészült, s az ő nevük alatt jelent meg a lap első száma 1922. június 1-jén, csütörtökön.255 Egyúttal, szintén utaltunk rá, Szent-lvány József is erőteljes publicisztikai tevékenységbe kezdett az induló lapban, mely így (reál)politikai észjárásának, (reál)politikusi gondolkodása alakulásának (egyik) műhelyévé is lett. Miután azonban „a Rákosi Jenő bokrából kiráncigált” „budapesti sajtórókát”,256 Bélát a hatóságok a következő hónap végén már ki is utasították az országból, a lap hónapokra főszerkesztő nélkül maradt, s ez idő alatt teljesen Flachbarthra hárult az irányítás.257 A szakirodalom mindeddig nem foglalkozott azzal, hogy Dzurányi László neve már ekkor - s elsőként - felmerült a posztra, azonban olyan feltételeket szabott (a közvetlen politikai és pártbefolyás lehetőség szerinti csökkentése a lapon belül; a szerkesztőség, illetve személyzet teljes lecserélése stb.),258 amelyeket a részvénytársaság igazgatósága - ekkor még - nem kívánt teljesíteni, így továbbra is főszerkesztő nélkül maradt a lap. A helyzet végül azzal oldódott meg, hogy újabb jelöltek számbavétele után a főszerkesztői posztot 1922. október 1 -jével dr. Petrogalli Oszkár, a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodájának igazgatója vette 105
