Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)

1. Néphit, népszokás, népi vallásosság

1. 7. Tavaszi kúttisztítás Leléden

Az emberi települések ősidőktől fogva vizek (források, folyók, tavak stb.) közelében jöttek létre, azon egyszerű oknál fogva, mivel a mindennapi élethez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő mennyiségű tiszta víz. A természetes forrásokat aztán fokozatosan mesterségesen készített kutakkal pótolták, egészítették ki. Az első közös kutakat rendszerint a környéken lakók közösen ásták, majd a zavartalan vízellátás érdekében szükséges karbantartásokat is együttesen, közmunkában végezték. Ilyen karbantartási alkalom volt még a 20. század elejéig Európa-szerte a tavaszi forrástisztítás és kúttisztítás. Erre általában a tavaszi határjárással egy időben, Szent György napján (április 24- én) került sor. A falu legényei, férfijai közmunkában kitisztították a kutakat, forrásokat, amit aztán egy esti mulatsággal, áldomásivással ünnepeltek meg. Vidékeinken e régi szokás emléke már csak rendkívül halványan él az idős emberek emlékezetében. Az alábbiakban egy konkrét példáját mutatom be röviden.

Az Ipoly alsó forrása mentén, a festői völgyben megbúvó Lelédnek a 19-20. század fordulója tájékán négy közös kútja volt. A Felső kút lényegében természetes forrás volt, amely még ma is működik, és a falun végigcsordogáló kis patakot látja el vízzel. A többi kutat már mesterségesen, minden bizonnyal a környéken lakók közös erővel ásták, illetve ásatták, bár a ma élő legidősebb emberek sem tudtak ezzel kapcsolatban konkrét tájékoztatást nyújtani. Ezeket a kutakat a közelben lakók közösen használták. A vizet vízhordó rúdra akasztott kannákban szállították házhoz.

Nagyjából a 20. század húszas éveinek közepéig volt szokásban Leléden, hogy ezeket a kutakat a falu legényei húsvét táján közösen megtisztították. E munka közelebbi időpontjára vonatkozólag, sajnos, csak egymásnak részben ellentmondó adatokra sikerült bukkanni. Hemerka Olga szerint, aki 1957-ben végzett néprajzi gyűjtést a faluban, erre a kúttisztításra a Szent György-nap utáni szombaton került sor (Hemerka 1982, 44). A mai legidősebb emberek visszaemlékezése alapján viszont húsvét táján, egyesek véleménye szerint a fehérvasárnap előtti szombaton az öt legénybíró összefogott és kitisztította a kutakat. Ez a munka az utóbbi időben (amikorra idős beszélgetőpartnereim vissza tudtak emlékezni) meglehetősen mechanikussá, már-már jelképessé válhatott, hiszen állítólag mindössze abból állott, hogy néhány kannányi vizet kihúztak belőle, illetve „csöppet megzavarták a vizet”. Az igazi, emlékezetesebb eseményre aztán másnap, fehérvasárnap került sor, amikor az ünneplőbe öltözött kúttisztító legények egy vízzel félig töltött dézsát végighordtak a falun, és munkájuk fizetségeként minden háznál tojást kértek. Általában két tojással ajándékozták meg őket, amit a vízbe tettek, hogy megállapíthassák, ha véletlenül polozsnyikot (záptojást) adtak volna a háziak. Az összegyűjtött tojást eladták, s árából este mulatságot csaptak, amelyen már a falu összes fiatalja részt vett.

A szokás a házaknál, az udvarokban ásott magánkutak megszaporodásával fokozatosan elkopott, hiszen ezek a közös kutak hovatovább elveszítették eredeti rendelteié-