Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
8. …mindenhol, mindenkor és szinte mindenkitól lehet tanulni. Beszélgetés a 60 éves Liszka Józseffel
Beszélgetés a 60 éves Liszka Józseffel 589 latot is megfogalmazok benne (mindkettő változatban), és elsősorban ennek az egyébként tényleg felettébb érdekes és összetett kultúrának a megértését igyekeztem szolgálni, s nem a gyökereket keresni, s nem a régi szép szokásokat megőrizni. Ennek ellenére (miközben alattomban attól is tartottam, hogy majd jól megköveznek miatta) ne tudd meg, hányán veregették meg a vállamat: jól van, jól csináltad, le a kalappal, megmentetted a gyükereinket... Nos, ezek az emberek vagy nem olvasták a könyvet, vagy tényleg bármibe azt olvasnak bele, amit akarnak. Ez utóbbi adalék persze nem a szakmai fogadtatást érinti, hanem, ha úgy tetszik, a szlovákiai magyar értelmiségét... Többször szóba hoztad, hogy naplóíró ember vagy, pedig ha csak egy kérdést szabadott volna föltennem, akkor az mindenképp a naplóidra vonatkozott volna, ezekből eddig folyóiratbeli közléseket és két kötetben válogatást olvashattunk. A Termékeny homályban után egy évvel később (2007-ben) jelent meg az Úton lenni. Mindkét naplónak azonos az alcíme: Egy néprajzkutató töprengései. S az bennük az igazán izgalmas, hogy milyen tág szellemi területet fognak be ezek a töprengések. Meg hogy mennyire nyitottak-őszinték, hiszen a szakmai és közéleti, meg magánéleti jelenségeket kommentálsz és elemzel bennük nemritkán kritikusan és öniróniával is. Amúgy meg szerintem lételemed a napló vezetése, olyasmi, mint a cédulázás, hozzád, az életviteledhez tartozik, visszapillantó tükör és fogódzó egyrészt, másrészt véleményt nyilváníthatsz benne olyan kérdésekről is, melyek nem föltétien tartoznak a néprajzkutatás körébe. Mennyiben szellemi higiénia számodra a naplóírás, és mennyiben az ismeretek és megtapasztalások sorvezetője? Hát, a jó Isten tudja, hogy mi vezetett a naplóíráshoz. 1969. május 1-től vezetek naplót, persze nem a szó szoros értelmében, noha olyan időszakok is voltak, tehát nem okvetlen mindennap jegyzek be valamit (mint Thomas Mann, hogy például ma reggel a főtt tojás túl keményre sikeredett), hanem ha valami „mondanivalóm” van. Igen, használtam már visszapillantó tükörnek is, de nem hinném, hogy ez inspirálna. Olykor stílusgyakorlat, olykor csak egy-egy gondolat rögzítése (sokszor ezekből a csírákból terjedelmes tanulmányok is születtek), aztán (ha olyanom van) egy-egy érzést, hangulatot kísérlek meg szavakban rögzíteni. Különben ez úgy van, hogy ha valami foglalkoztat, s azt Icuval megbeszéltük, utána az már csak ritkán kerül a naplómban. Az azzal le van tudva. De ha olyan szituációban jut az eszembe valami, amikor ez az egyetlen közlési lehetőség, akkor naplómmal „közlöm”... Éppen ezért végtelenül bugyuta volt az a felvetés, amikor az egyik kritikusom egyik naplókötetem után nehezményezte, hogy miért csak a német irodalomról írok, kellett volna az angolról meg a franciáról is, hiszen az is értékes... No, de a napló az teljesen szubjektív műfaj! Az van benne, ami íróját épp foglalkoztatja. Lehet, hogy 2001. szeptember 11-én éppen akkor halálosan szerelmes volt, s meg sem említi a World Trade Center elleni támadást. És akkor mi van? Ne mondja nekem senki, hogy az emberiség egy naplóból értesülne majd erről a terrortámadásról! Mint ahogy azt se, hogy az emberiség az én naplómból kellene, hogy megtudja, az angol és francia irodalom is mennyire értékes. Mert természetesen azt sem tudja meg belőle, hogy a német az. Arról értesülhet (ha kíváncsi rá), hogy én mit gondolok az egészről, hogyan csapódott le bennem egy-egy regény, milyen érzelmeket váltott ki belőlem stb. A napló nem ismeretterjesztés, nem értekezés, hanem párbeszéd az írója és a papír között. Illetve a papír és az olvasó között. Lehet nem szeretni, de hogy számon kérni rajta (horribile dictu: feladatául adni!), hogy miről nem ír, meg hogy miről írjon? Én már a fölvetést sem értem. Tényleg nagyon sok naplót olvastam életem során, de egyetlenegyszer nem jutott az eszembe, hogy valamit „hiányoljak" belőlük. Olyan
