Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
8. …mindenhol, mindenkor és szinte mindenkitól lehet tanulni. Beszélgetés a 60 éves Liszka Józseffel
584 Beszélgetés a 60 éves Liszka Józseffel legfontosabbjává vált (a történeti néprajz művelése egyrészt áttevődött ekkorra már Passauba, ahol - szintén az Alexander von Humboldt Alapítványnak köszönhetően - sikerült fölvenni a kapcsolatot Walter Hartingerrel, akivel azóta, családilag is, szoros kapcsolatban vagyunk). De még visszatérve Münchenhez. A konkrét kutatási programom mellett olykor be-beültem egy-két kolléga előadására (főleg Helge Gerndt órái nyűgöztek le), de mindennél is fontosabb volt a Bajor Állami Könyvtár kimeríthetetlen állománya (lám, már megint egy könyvtár!), a város kulturális kínálata (koncertek a Gasteigon, a múzeumok, galériák), s hát egy nagy megismerkedés! Már több mint fél éve Münchenben laktunk, amikor Voigt Vilmos egy vendégelőadást tartott a Finnugrisztikai Tanszéken, s ott bemutatott Vajda Lászlónak, a háború előtti és utáni magyar néprajz egyik, 1956-ban Németországba emigrált klasszikusának. Akinek az volt az első kérdése, hogy mióta is vagyok Münchenben? Aha, s eddig miért is nem jelentkeztél freiwillig (= önkéntesen)? Különben, amíg élt, ebben a csendőrpertuban voltunk: ő tegezett, én magáztam, de nagyon jó volt ez így. Ha visszategezem, nyilván nem ütközik meg rajta (később tapasztaltam, hogy számos, tőlem fiatalabb, nálamnál vele később megismerkedett kolléga Lacizta), de nem is biztatott rá. Később is, ha Münchenben jártunk (nem egyszer, nem kétszer) náluk aludtunk, mindig biztatott, gyere kutatni (kiváló könyvtára volt), csak az útiköltségedbe kerül, itt van ez az asztal, a sok könyv, cédula... Néhányszor, fájdalmasan rövid időre el is fogadtam a meghívását, s valóban: neki mindene megvolt. Most megint ugyanarra a tanulmányra utalok, mint az előbb: a kivirágzó száraz bot motívumához csak úgy ömlesztetté nekem az adatokat... Amíg utazott, évente felbukkant Magyarországon, s ez alatt a rövid idő alatt kétszer megszakította az útját nálunk, hogy aztán másnap együtt utazzunk Budapestre. Mindezt csak azért mondom, hogy értsük (vagy inkább érezzük) ennek a csendőrpertunak az ízét. Hozzá vendégségbe este tíz körül volt ildomos menni, s akkor éjfél utánig lehetett jókat beszélgetni. Igyekezett ő kérdezni, s az elején egyértelműen vizsgáztatott. Kezembe nyomott egy könyvet, megnézegettem, majd mondom, hogy valóban izgalmasnak tűnik, egyszer alaposabban is átfogom tanulmányozni. Erre, nagyot szívott a cigarettáján, hunyorgó szemekkel rám nézett és megjegyezte:- Azt ugye tudod, hogy most jól vizsgáztál?- ???- Ha valakinek a kezébe adok egy könyvet, s azt egyszerűen átpörgeti, hát, azzal nem nagyon van miről beszélgetni. Te viszont, figyeltem (!), áttanulmányoztad a tartalomjegyzéket, az irodalomjegyzéket, belekóstolgattál a szövegbe... így kell ezt csinálni! Hála József mondta egyszer Voigt Vilmossal kapcsolatban: Voigt tanár úr mellett az ember soha nem lehet biztonságban. Nos, ez érvényes volt Vajda Lászlóra is. Amúgy minden lehetséges és lehetetlen dolgokról szót lehetett vele váltani: szűkén vett szakmai kérdésekről, szakmai pletykákról, politikáról, kultúráról... Egyszer együtt néztük meg a Bajor Nemzeti Múzeum öltöztetett Kisjézus-szobrok kiállítását. A mai napig bánom, hogy valamilyen diktafont nem kapcsoltam be a zsebemben, hiszen azt a rengeteg, ironikus megjegyzésekben is bővelkedő kommentárt, amit a látottakhoz fűzött, csak így lehetett volna rögzíteni. A müncheni egy évet (pontosabban 14 hónapot, mert 1995 utolsó két hónapjában már ott voltam a Goethe Intézet intenzív nyelvtanfolyamán, ami szintén felejthetetlen volt), szóval ezt követően még fél esztendőt töltöttünk Marburgban, ahol a münchenihez képest egészen más kollektíva fogadott. Családias hangulat, a tübingeni iskola hagyományait követő szemléletmód, a hatvannyolcas hagyományok, ahol Marx nézeteivel is megismertet
