Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
Két part között...487 érvényes a Skandináv-félszigetre, amint azt Nils-Arvid Bringéus vagy Kustaa Vilkuna munkáiból megtudjuk; s Richard Weiss kutatásai Svájc viszonylatában is igazolják ezt a tételt (Bringéus 1990; Vilkuna 1975; Weiss 1946). Milovan Gavazzi pedig hasonló következtetésekre jutott Délkelet-Európa kultúrföldrajzi tagolódását vizsgálva (Gavazzi 1956; Gavazzi 1958). Paládi-Kovács Attila is hangsúlyozza, hogy „lehetetlen a szomszéd népekétől elszakítva vizsgálni a magyar népi kultúra tagozódását” (Paládi-Kovács 1984, 58), ám ha valóban eszerint járunk el, akkor annak is ki kell derülnie, hogy az egyes népek „népi kultúrái” között nincs éles határ, sőt (tovább menve) a „népi kultúrák” valószínűleg nem is a népek, nemzetek, etnikumok nyelvi kiterjedése szerint körvonalazódnak. Mindez a Magyar néprajzi atlasz térképlapjai alapján nem igazán derülhet ki, mivel annak kutatópontjai csakis magyar nyelvű településekre terjedtek ki, még ha azok egy része a mai Magyarország határain kívül is fekszik. Annál inkább alkalmas lehet(ne) e célra Szlovákia néprajzi atlasza, amelynek arányosan voltak kutatópontjai a mai Szlovákia területén élő más etnikumok (tehát magyarok, ukránok, németek stb.) körében is (ez utóbbi atlasz kritikájához lásd: Liszka 1993b). Mindebből talán nyilvánvaló egyfelől, hogy egy-egy etnikum népi kultúrája általában nem egységes, több kisebb-nagyobb, egymástól - időbeli fáziseltolódásokból is adódóan - többé-kevésbé eltérő, ugyanakkor egymáshoz mozaikszerűen kapcsolódó alapegységből tevődik össze. Másfelől azonban bizonyos kulturális jelenségek (előre kell bocsátani: a legtöbb!) átnyúlnak az nyelvi határokon, s az etnikumoktól független, azokat egymáshoz kapcsoló kultúrákat, kultúrköröket alkotnak. Ily módon talán szerencsésebb lenne esetünkben mondjuk Kárpát-medencei népi kultúráról beszélni, amelynek vannak bizonyos regionális, kistáji, ám etnikailag (nyelvileg!) nem, illetve nem okvetlen meghatározott alcsoportjai (pl. Pannon térség, Felföld, Alföld stb.). De miként jött létre ez a többé-kevésbé nivellálódott, homogenizálódott Kárpát-medencei népi kultúra, amikor a honfoglaló magyarok egyértelműen más, a helyi környezettől mindenképpen eltérő kultúrát hoztak be az új hazába ezerszáz esztendeje? Ez a bizonyos fokú homogenizálódás évszázadokon keresztül több csatornán át érkező hatások összességének tudható be. Ezeket a csatornákat megítélésem szerint nagyjából öt nagyobb csoportba sorolhatjuk: 1. A kereskedelmi utakon, kereskedők által, 2. Különféle népmozgások, migráció (beleértve a munkamigrációt is) nyomán, 3. A vallás, az egyház(ak) intézményei, papjai segedelmével, 4. A külföldön tanuló magyar diákok, illetve a honi iskolai oktatás révén és végül 5. A katonai szolgálat, valamint a sajtó (újságok, rádió, televízió) nyomán érkező hatások. E kérdésekkel már több tanulmányomban, könyvemben foglalkoztam, most csak a legfontosabb tanulságokat tekintem át, illetve néhány kiemelt példa segedelmével kísérlem meg illusztrálni mondandómat. A Kárpát-medencét számtalan, az őskortól használatos, ám a középkorban, sőt az újkorban is forgalomban lévő kereskedelmi út szelte (itt csak a híres Borostyánkő útra vagy az ún. cseh útra szeretnék emlékeztetni). Ezek az utak általában Dél-, Délkelet-Európát kötötték össze Nyugat- és Észak-Európával. Mellettük a fontosabb folyóink (elsősorban a Duna, a Vág és a Tisza) is jelentős kereskedelmi szereppel bírtak (vö. Liszka
