Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
484 Kapcsolatok, identitásaink Néhány év múlva azonban (történetietlen, de mégis azt kell, hogy mondjam: sajnos!) a társaság nevét Magyar Néprajzi Társaságra változtatták12 (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a második világháború után, 1958-ban létrehozott Szlovák Néprajzi Társaság nevét 2002-ben Szlovákiai Néprajzi Társaságra változtatta). Van tehát saját hagyomány az európai etnológia művelése terén is mind magyar, mind szlovák vonatkozásban. Térjünk vissza a magyar népi kultúra megítélésére. A másik végletet azok az álláspontok képviselik, amelyek a népi kultúrát olyan szubkultúrának fogják fel, amely a „magas kultúrából” lehullajtott kultúrelemekből építkezik, s ebből a „hulladékból” legfeljebb helyi jelentőségű, ám mindenképpen csak partikuláris értékeket („bőgatya és fütyülős barack”) tud felmutatni, s a néprajztudományt amolyan „operett-tudomány"ként kezelik. Nos, lényegében mindkét álláspont (a lelkes igenlő és a mereven elutasító is) a népi kultúra lényegének a nem ismeréséből (vagy felületes ismeretéből), a néprajztudomány eredményeinek a figyelmen kívül hagyásából eredeztethető (vő. Hofer 1994). A népi kultúra történeti jelenség, ami azt jelenti egyrészt, hogy állandóan alakul, változik, új elemekkel gazdagodik (ezeket a maga képére formálja), míg másokat egyszerűen kiejt. Szerepének mind túlértékelése, mind semmibe vétele igaztalan. 2. Mi is tehát a szerepe a néprajznak a 21. században és Európában? 1890-ben Herman Ottó egy nagyhatású parlamenti beszédében azt dörögte, hogy a népi kultúra értékeinek megmentése terén a tizenkettedik órában vagyunk. Ha nem cselekszünk gyorsan, akkor kincsek tűnhetnek el végérvényesen. Igaza volt persze (de ugyanilyen igaza lett volna száz esztendővel korábban, illetve ugyanennyivel később is), jajkiáltásával mégis zsákutcába vezette a magyar néprajzot (csak zárójelben jegyzem meg, nem volt ez persze magyar jelenség, az akkori Európa összes népe szorgosan verte félre a harangot). Miért mondom mindezt? Azért, mivel Herman (majd további társai egészen napjainkig!) figyelmeztetésével azt éreztette, mintha a néprajztudomány kutatási tárgya valami veszendő dolog lenne, ami természetéből adódóan egyszer el is fog veszni, s akkor mihez kezd majd a tudomány? Újságírók, publicisták jól meg is tanulták a leckét, s meg is kapjuk lépten-nyomon a kérdést: mihez kezd a néprajz akkor, amikor már voltaképpen nincs is parasztság? A kérdésre kéttípusú, egyaránt igaz válasz adható. Homéroszi eposzok már rég nem születnek, s klasszika filológia azért van; Leonardo da Vinci már réges-rég nem alkot, de a reneszánsszal foglalkozó művészettörténet él és virul. A néprajz is felhalmozott eddigi működése során annyi nyersanyagot, hogy ezek elemzéséből, értelmezéséből még jó ideig megélhet. Másrészt, s ez a fontosabb, a néprajz - a Herman Ottók által formált közhiedelemmel ellentétben - nem (de legalább nem csak) archa izmusokat, régiségeket kereső tudomány, hanem művelődési, társadalmi folyamatokat, jelenségeket, jelenségcsoportokat vizsgál, elemez, értelmez. S teszi ezt a múltba visszatekintve, s a jelenben 12 A névváltoztatásra 1896-ban került sor, tehát voltaképpen semmi nem indokolta. 1918 óta indokolható a névhasználat, mivel a Társaság kezdetben inkább informálisan, később már formálisan is fölvállalta a mai Magyarország határain kívül élő magyar népcsoportok kutatását, az ottani kutatások ösztönzését is. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az 1970-es évek óta működik a Társaságon belül nemzetiségi szakosztály, amely a magyarországi nemzetiségek néprajzának könyvsorozatait is megjelenteti (szlovák, román, német, cigány, szerb, horvát, örmény stb.).
