Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
46 Néphit, népszokás, népi vallásosság Az ezüst fátyolt s bár olcsón eladta: A nyomor aztán mégse látogatta. De mint futótűz terjed el a nép Ajkán, suttogva elsőbb, a beszéd, Hogy lenn az istenanyja megrabolva, S csak fél fátylától fényes a szírt odva. Kutat a papság - s íme, csakhamar Kitűnt a tett, melyet titok takar S iánczokba verve az oltár előtt Vallatják zord arczczal az árva nőt. ...Remeg szegény... zokogva fuldokol. Ki szól mellette? Mentség nincs sehol. Múlandó, hajh, a gyarló földi jó... S míg kezeit tördelve néz körül, Jövendő kínján gyűlő nép örül, S közéig a szörnyű inquisitió. ...S a mint izzóvá lesz a rémes üst S eltölti a kis szentélyt a füst, Sötét barátok rideg kérdésére Lerogy az asszony a padló kövére, S lánczolt kezét az ég felé emelve Egy szót, mentséget nem nyöghet ki nyelve. A bíró kérdez: „Hogy raboltad el? Bakó, az izzó kínt, ha nem felel!" S a szörnyű perez észbontó gyötrelmében, Szeme tapadva függ a Máriaképen, Melynek varázsa egyszer megsegíté - S a sejtelem imává lesz és hitté! Térden csúszván, elér a szoborig, A hol lerogyva hangja megtörik, „Irgalmas istenanyja, Mária, Kinek hóhér-kéztől vérzett Fia: Segíts rajtam... segíts, mert elveszek!...” ...S nézd ott... lám!... mozdulnak a kőkezek! A Mária szobor mozdul... mozdul - Remeg a nép a borzalomtul - Letépi fátyla megmaradt felét, S szegény anya, feléd nyújtja, feléd! Harang kondul, zsolozsma zendül S lezúzva szörnyű félelemtül Borul le a bakó-sereg. A légen át egy szózat zendül: „Tanuljátok meg emberek, Hogy míg nyomor van a világon, Én kincsre, ékre sohse vágyom. Az éhezőkre nézzetek! Az égnek kincse, mosolygása: Hogy a nyomort enyhülni lássaZ”23 (Váradi 1895, 35-38) Érintőlegesen, inkább parodisztikus szinten ebbe a képzetkörbe tartozik az alábbi, Fülekkelecsényben lejegyzett történet is: Szent János csizmája A szegény ember csizma nékű’, mezítláb járt. Fohászkodott Szent Jánosho’, hogy segítse őt meg. A vásáron egy bika elszabadút, sora’ döntögette fel a sátra kot, oszt az egyik sátorba’, ahol csizmát árultak, a bika szarvára akadt egy pár csizma. A bika elszaladt kiért a falubó', oszt a Szent János-szobor mellett ment el, hozzádörgölődött, oszt felakadt a Szent János karjára a csizma. Mikor odament a szegény ember, aki fohászkodott, hát rátalált a csizmára. Hát ő azt hitte, hogy ezt Nepomuki Szent János ajándékozta neki. (Magyar-Varga 2007, 263) Ezen túlmenően is rengeteg történetet ismerünk ebből a képzetkörből. Olyanokat tehát, amikor egy élettelen szobor élőként viselkedik. Csak néhány magyar példa: Malonyay Dezső a következő bakonybéli történetet adja közre hatalmas népművészeti vállalkozása dunántúli kötetében: 23 Újraközölve: Stilisztika a Csehszlovák Köztársaság magyar tanításnyelvű középiskoláinak negyedik osztálya számára. Szerkesztette Cvengros Béla Dr. reálgimn. tanár. Košice, 1925. Bratislava: Kiadja az „Academia” Könyvkiadóvállalat, 91-93.
