Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
Etnikai és kulturális folyamatok...433 tében a cseh telepesek elmenekültek az alig egy évtizeddel korábban létrehozott falvaikból, majd 1945 után (miután ismét Csehszlovákiához került a szóban forgó vidék) zömében ismét visszatértek, illetve ezekbe a telepes falvakba szlovákok költöztek (a szlovákiai magyarok számának alakulásához az 1918-1945 közötti időszakban lásd: Popély 1991). Az 1945 utáni csehszlovák törvények az országban élő német és magyar kisebbséget kollektive háborús bűnösnek nyilvánították, aminek következtében a Pozsony környékén akkor még nagyszámban élő németeket Németországba telepítették, a magyarok egy töredékét pedig a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében Magyarországra (Gyönyör 1990, 9-77; Janics 1989). Ez utóbbiak helyébe Magyarországról települtek át szlovákok. Ugyanekkor a szlovákiai magyarok egy részét Csehországba deportálták az onnan kitelepített németek helyébe kényszermunkára. Ezek egy része az ötvenes évek közepéig visszatért, de sokan ottmaradtak (Molnár- Varga 1992). A felsoroltakon kívül a térségben, elsősorban a városokban (Pozsonyban, Galántán, Dunaszerdahelyen és Érsekújváron) a középkor óta jelentős számú zsidóság élt. Amellett, hogy ez a zömében kereskedőréteg egy sajátos kultúra hordozója volt, alapvetően a magyar (magas)kultúra fogyasztójává vált fokozatosan (Engel 1995). A cigányok egyes csoportjai szintén a középkor óta vannak jelen térségünkben (Horváthová 1964). Több nyelvjárást beszélő törzse is lakja a vizsgált területet, ám napjainkra a zömében szlovák környezetben élők a szlovákokhoz, a magyar környezetben élők a magyarokhoz csatlakoznak nyelvileg. Kultúrájuk még mindig erősen különbözik a vidék viszonylag egységes népi kultúrájától. Emellett a 19. század folyamán és a 20. század elején bolgár kertészek kisebb-nagyobb csoportjai telepedtek meg területünkön, akik mára gyakorlatilag elszlovákosodtak (a térség településtörténeti kérdéseihez és néprajzához lásd továbbá: Liszka 1992a; Liszka 1995a). III. Mint már említettem, a fentebb bemutatott sokszínű népcsoportok az azonos természetföldrajzi körülmények, az őket azonos mértékben érő kulturális és modernizációs áramlatok, valamint az egymás közt évszázadokon keresztül folyamatos gazdasági és kulturális kapcsolatok hatására szinte egységesnek mondható népi műveltséget alakítottak ki. A továbbiakban ezzel a kulturális kiegyenlítődéssel kapcsolatban mutatok rá néhány konkrét jelenségre, s a belőlük következő kérdésekre. Az egykori Komárom megye Dunától északra elterülő részén található egy falucsoport, amelyre az azonos viselet a jellemző. A Martost, ímelyt, Naszvadot, Komáromszentpétert, Hetényt, Madart és Újgyallát magába záró csoportot a magyar kutatás magyar viseleti csoportként tartja számon (Fél 1942; Fél 1980,527), holott Újgyalla egy, a török háborúk után, a 18. században az északi szlovák megyékből betelepült község, s lakossága szlovák öntudatát és nyelvét a mai napig megőrizte. A lakosság több mint 95%-a a 20. században is szlovák, s a településen magyar család nem is él. Magyarok csak vegyes házasságok útján kerültek a faluba (Podolák szerk. 1992, 45). Mindezek ellenére az említett viseletén kívül az egész falukép (építkezés, településszerkezet) azonos a környező falvakéval. A lakossága tisztán római katolikus vallású, míg a többi említett település esetében tiszta református (Madar, Hetény, Martos), református római katolikus kisebbséggel (Komáromszentpéter), illetve római katolikus református kisebbséggel
