Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
A Sarló és a népi kultúra 383 a sarlósok törekvései (és bírálatát tán Fábry Zoltán is elhamarkodta kissé!), hiszen - nyugodtan mondhatjuk - egy időben több fronton is harcot kellett folytatniuk (a szociális és kulturális elmaradottság, a nemzeti elnyomás stb. ellen). Az 1929. év - az előző esztendőhöz hasonlóan - inkább elméleti-módszertani változásokat (fejlődést) eredményezett a megelőző időszak aránylag pezsgőbb gyűjtőtevékenységével szemben. A Pozsonyban megalakult Magyar Szeminárium bölcsészeti szakcsoportja az első szemeszterben (amely még az 1928-as esztendőben vette kezdetét) a magyar néprajz alapjaival foglalkozott Balogh Edgár irányításával, aki a Vetés 3. számában foglalta össze e foglalkozások célját: A munkaprogram összeállításánál figyelembe kellett vennem, hogy a hallgatók előtt nem csak a néprajz ismeretlen, lévén ez a tudomány hivatalos helyeken teljesen elhanyagolt, hanem a legelemibb magyar történelmi ismeretek is hiányoznak. Ennek az az oka, hogy a Komenský-tudományegyetemen a magyar történelmet nem ápolják, magyarországi tanulmányutak pedig a magyar tanszék teljes kiépítése előtt alig keresztülvihetők. (Vetés 3, 1929, 12) A hat nagyobb témakörre beosztott foglalkozássorozat tulajdonképpen a magyar népi kultúra történeti rétegeinek a megismerését tűzte ki célul. A program a lehető legnagyobb teljességre törekedett a szakirodalom legfrissebb eredményeinek a felhasználásával. Ez egyébként Balogh Edgár naprakész néprajzi tájékozódását dicsérheti, ami egyebek között a somorjai múzeum akkoriban megjelent évkönyve, a Jankó Zoltán szerkesztette Csallóközi Múzeum alapján is lemérhető. Az itt közölt, A csallóközi ember történelme című írásában Balogh Edgár a Csallóköz kutatásának történeti, antropológiai tervezetét dolgozta ki a magyar és a szlovák történeti és néprajzi, nyelvészeti és településföldrajzi irodalom legújabb eredményeire támaszkodva (Balogh E. 1928). A néprajzi szakcsoport a második szemeszterre az 1926. évi pályázatra beérkezett két dolgozat (Csécs és Tardoskedd néprajza) megvitatását tűzte ki célul. A programban helyszíni tanulmányút is helyet kapott. A Sarló 1932-re egy szociográfiai intézet fölállítását tervezte, amelyet kétéves előkészítő munkafolyamatnak kellett megelőznie: „Az 1930-iki vándorok előőrs munkát végeznek ama 1931 tavaszán megszervezendő sarlós mozgalom számára, amely a megreformált cserkészmozgalom második pedagógiai fokaként a praktikus néptanulmányozás és vándorlás alapjaira épülne fel. Az 1930-iki vándorlásnak tapasztalatokat kell gyűjtenie egy későbbi rendszeres mozgalom számára és elő kell készítenie a talajt vidéken a sarlósok számára” - olvashatjuk egy korbeli dokumentumban (Sándor L. szerk. 1978, 320-324). A vándorok konkrét feladatait hét pontba foglalva főleg a társadalmi-szociális kérdések (osztályhelyzet, nemzetiségi viszonyok stb.) megfigyelésében, rögzítésében határozzák meg. A „néppel való személyes érintkezés" hét jó tanácsa közt aztán már néprajzi aspektust - gyanítom: itt inkább taktikából! - is találunk: „5. Nagyon ajánlatos előtérbe tolni a rajzoló, a fényképész munkáját, valamint a néprajzi kutatást (dalokat, szokásokat, rigmusokat, helyi hagyományokat nagyon szívesen közöl a nép).” Végezetül az egyes „szakmákra” lebontva is közük az elvégzendő munkát. A néprajz körébe is vágó feladatokat a mérnökök (falusi építkezés, község alaprajza, mezőgazdasági és háziipari technika stb.) kaptak. A tanárok az „Erdélyi fiatalok néprajzi kérdéseit, va-
