Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
A Sarló és a népi kultúra 381 ősi viszony (parasztorvosság, kuruzslás, temetés, holtak tisztelete). V. Tájszólás. Helymegnevezések és azok népi magyarázata. A mesterségek nyelvkincse. VI. Népköltészet: népdal, ballada, színjáték, mai népköltés, találós mese, tréfa, gúnyolódás, közmondások és szállóigék, hangutánzás. VII. Mondák és mesék. A nép eredeti történelmi ismeretei. (A Mi Lapunk 1927, 155) Persze ez a fölsorolás sem öleli fel egy falu „teljes népi kultúráját” (amint azt a pályázat kiírás alapján várhatnék): erőteljes folklórbeállítottság érződik rajta; ám mindenképp bizonyítja egy alapos tudományos feltárómunka meglevő igényét a fiatalok soraiban. Ezek a „tudományos igények” azonban nem voltak öncélúak, amint azt a mozgalmat bírálók (pl. Fábry Zoltán) állítják. Erről győzhet meg bennünket a pályázati felhíváshoz csatolt indoklás, amely persze tulajdonképpen Szabó Dezső Nyárra idézett szózatára rímel: Amikor a magyar népi kultúra ápolására hívjuk fel a magyar kisebbségi új nemzedék figyelmét, távol áll tőlünk az a meddő tudományos gondolkodás, amely a magyar népben csak tudományos kincset lát Mi a nemzet jövendőjét látjuk a röghözkötött osztályban s a tudományos kutatás és megfigyelés sürgetése csupán céltudatos eszköz arra, hogy az új nemzedékkel a falu külön szerves életét, békevágyó történelmi igényeit és egészséges talajosságát (a múltból való folytatódását) megismerhessük. Jövendő intelligenciánkat így akarjuk alkalmatossá tenni a magyar faj megőrzésére a természettől, a múltból és az emberi megérzésből elszakadt világvárosok elsöprő áradatával szemben. (A Mi Lapunk 1927, 102) Ha valamikor megíródna a magyar néprajztudomány története, lehetne egy fejezetet szentelni a „felhívások történetének” is. A tanulsága valószínűleg az lenne, hogy az efféle pályázatkiírások, buzdítások nem szoktak tájainkon túl nagy visszhangot kiváltani. így történt ez ebben az esetben. Két pályamunka készült el, amelyeket Solymossy Sándor és Györffy István bírált szakmailag. Mindkét budapesti kutató a Tardoskedd néprajzáról készült pályaművet tartotta jobbnak. „Morvay Gyula munkája Tardoskedd községéről komoly, tartalmas néprajzi leírás, melynek fő érdemét abban látom, hogy a szerző nem a mai, néprajzi szempontból kevésbé érdekes jelenségeket veti papírra, hanem visszanyúl a múltba s inkább az öregebb emberek adatai alapján a régi állapotot igyekszik a tudomány számára megmenteni" - írja Györffy (A Mi Lapunk 1928,68-69). „Megfelelő átdolgozás után" a munka kiadását is javasolta, melyet a Szent György Kör is támogatni látszott - a terv azonban mégsem valósult meg. így szinte csak sejteni lehet, milyen tárgyköröket ölelhetett fel a munka. Ebben segítenek a szerző elszórtan közölt kisebb adatszolgáltatásai (pl. a tardoskeddi nyomtatásról, kenyérsütésről, legényavatásról stb.). 1928-ban a Szent György Kör nem propagálta túl nagy lelkesedéssel a néprajzi gyűjtőmunkát. Az A Mi Lapunk egy rövid közleményében felhívta ugyan a figyelmet az efféle tevékenységre, de a szűkszavúság szembeötlő. Mindez persze nem a lelkesedés lankadásával magyarázható, hanem inkább azzal, hogy a felettes iskolai hatóságok nem engedélyezték ebben az évben a regösjárást. 1928 nyarán a gombaszögi táborozáson a mozgalom nevét a Szent György Körről a népies irányvonalat jobban kifejező Sarlóra változtatták. A konkrét néprajzi gyűjtések
