Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
Néprajzi vonatkozások Majer István népnevelő munkáiban 363 könyvecskét „számos ábrázolattal szerzé Majer István, a pesti népiskolák igazgatója”. A publikáció valóságos kincsesbányája annak a „népi kultúrának", amelyet mi a 20. század folyamán a szájhagyomány alapján megismerni próbálgattunk. Mi olvasható ki Majer István nagy példányszámban megjelent könyvéből? Első pillantásra úgy vélnénk, hogy lapjain a paraszti élet romantikus idillje rajzolódik meg. A helyzet azonban ennél bonyolultabb: a korabeli, vélhető valóság (úgy tűnik!) hiteles ábrázolása mellett - hiszen nevelni akart! - egy óhajtott, mai szemmel kissé idillikusnak ható jövőképet is fest. Hónapokra lebontva leírja például a gazdaságban esedékes teendőket, jó tanácsokkal látva el olvasóit (pl. a földet háromévenként meg kell trágyázni, az agyagos földet ősszel kell felásni, mert „a fagy porhanyítja” a talajt stb.). Januárra vonatkozólag például ilyeneket olvashatunk: A jó gazda cselédjét estende nem engedi a fonóházba, hanem otthon fonat, mert kétséget nem szenved, hogy a házi vászon legtartósabb; azonkívül a férficseléd kukuriczát morzsol, kasokat, vékákat, szakajtókat, méhkasokat fon; ollyankor a jó házi gazda elővesz egy-egy jó könyvet, és családját mulatva-oktatja, és közben-közben mind együtt danolnak. így január hónap igen hasznosan eltelik, ha még olly zordon, s még olly hideg lenne is. (Majer 1854, 223-224) Hogy a „jó gazda” miért ne engedje cselédjét a fonóházba, annak igazi okát Majer egy másik könyvében mondja el, miközben egy, az európai népek folklórjában közismert vándortörténetet mesél el: No de a mi igaz, az igaz: nem minden nap van eszem-iszom, tehát máskor mit mívelnek? Hát egyik másik zsidónak, ördögnek, luczának, púposnak öltözkedik, s úgy hahotáznak, így vesztegetik a drága időt. - Hát még mit mívelnek? Mesélnek. Miről? hát többnyire telkekről, kísértetekről, boszorkákról, tündérekről, igézésekről, zsiványságok- és gyilkolásokról, bübájolásokról; sőt félékenyekre ráijesztenek; mindenféle babonát gyakorolnak, így történt ugyan fonóházban, az egyszeri leány azt hitegette, hogy egy tündérasszony, kinek csillag volt a homlokán, szobaleányjának kijelentette, hogyha egy péntek éjjel 11 és 12 óra között a nagykereszt melletti sírkeresztjébe egy koszorút leszegez, azon éjjel álmában meglátja jövendő férjét; egy gyáva leány elég ostoba volt neki hitelt adni, és egy pénteken előre koszorút készített, s mikor 11 órakor a fonóból haza szélledtek, egyenesen neki ment a temetőnek, de biz az ott féltiben alig talált rá a nagykeresztre, s a mint a szomszéd sírt kitapogatta, zsebéből egy tégladarabot, és köténye alól kiveszi a koszorút, és féltében szelesen a kereszthez szegezi; erre vissza akar térni, azonban kötényénél valami visszatartja, mire a szegény lány úgy megijedt, hogy szörnyült halt. - Másnap keresik, keresik, hát lelketlenül a czinteremben találják, s hogyan? a kötényének csücske is a koszorúval együtt a kereszthez volt szegezve, - persze hogy setétben, félve, szelesen tette, ön kötényét is odaszegezte, mire ő hirtelen elég oktondi volt azt hinni, hogy valami halott fogta meg, és összerogyott. íme a fonóházi tanításnak ily gyászos vége lett! (Majer 1858a, 265) Másutt a szerző azt is leírja, milyennek kell lennie az ideális háznak. Előtte viszont ismerteti, hogy tapasztalatai szerint milyenek az adott korban (tehát a 19. század közepén) a „közönséges parasztházak”:
