Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
350 Szöveges folklór büntetését (Dömötör Á. 1988, 229. Vő. Berze Nagy 1957, I: 616-621; Kovács Á. 1979). A magyar anyagra jellemző változatok kisebb-nagyobb eltéréssel általában szervesen illeszkednek az európai hagyományból ismert szövegek sorába. Alapvetően a dolgozat elején bemutatott altípusok közül a harmadik a domináns, noha meglehetősen gyakoriak a három kontaminációjából összeálló történetek is. Az első lejegyzések nagyjából egyidejűek a fentebb bemutatott szlovák folyamatokkal. Amikor Ipolyi Arnold a készülő Magyar mythologiája számára nyersanyagot gyűjtött, kiterjedt levelezése révén hatalmas mennyiségű folklóranyagot sikerült felhalmoznia. A vonatkozó kéziratos hagyaték 2006-ban, Benedek Katalin jóvoltából könyv formájában is hozzáférhetővé vált (Ipolyi 2006). Ebben a hihetetlenül gazdag gyűjteményben a most szóban forgó mesének, a korabeli Magyarország különböző vidékeiről mindösszesen öt változatát találjuk104. Ebből kettő Hont megyei lejegyzés, s az egyikről pontosan tudjuk, hogy Pajor István rögzítette 1851-ben Kiscsalomiján. Itt a főhősnek hétéves némasági fogadalmat kell kiállnia. Ezzel kapcsolatban olvasható Pajor megjegyzése a kézirat elején, hogy tudniillik: „az átkozás hét évig hét hónapig hét napig hét óráig tart. Rimauvski 1845: 81” (Ipolyi 2006, 162). Amiből nyilvánvaló, hogy a gyűjtő ismerte Ján Francisci-Rimavský fentebb bemutatott gyűjteményét. Hogy ez a tény esetleg befolyásolta-e a mese magyar változatának lejegyzése közben vagy után a gyűjtőt, azt nagyon nehéz megmondani. A két mese szerkezete nagyjából megegyezik (bár az Ipolyi-féle inkább Némcová redakciójára emlékeztet), a magyar változat rövidebb, mintegy hiányosabb (a leány például csak a Hold anyjához jut el, aki - a Napot kihagyva - azonnal a Szélhez irányítja. Ipolyinál szerepel az a motívum, amikor egy hiányzó madárcsontot a leány saját kisujjának levágásával pótol (ez a szlovák variánsban nincs meg), s talán Grimm-hatásnak tudható be105. A királyi várban az újdonsült férj ifjú feleségét egy ott élő „éltes asszonyra bízta (ki azonban boszorka volt)”106. A szlovák variánsban három, a magyarban két gyermeket szül a némaságra ítélt ifjú királyné. A történet vége azonban egészen más. Rimavskýnál a király ki akarja végeztetni a feleségét, s akkor telik le a hét év, jelennek meg fivérei, Ipolyinál viszont a vén banya akarja elemészteni a királynét két gyermekével úgy, hogy egy szobában befűttet nekik, és a kályhák füstjében fulladjanak meg (ez a szén-monoxid-mérgezés nagyon kilóg a sorból, s inkább egy modern krimibe illene). Általában viszont a két szöveg szerkezetét, egyes szófordulatokat figyelembe véve (és a követezők nagyon feltételes módban értendőek!), nem zárható ki a két szöveg között valamiféle kapcsolat, ha más nem, akkor egy közös forrás. 104 A tizenkét varjú. Hont vm. (Ipolyi 2006,115-117); Hét varjú. Kiscsalomija, Hontvm., gy. Pajor István, 1851. november 11. (Ipolyi 2006, 161-162); Mese [A tizenkét varjú], Máramarossziget, Máramaros vm., gy. Csolosz Pál (Ipolyi 2006, 361-362); Szekfű Margit. Magyarkanizsa, Bács vm., gy. Zsoldos József, beküldő: Csapiár Benedek (Ipolyi 2006, 775-776); [A hét daru]. Szeged, Csongrád vm., gy. Strósz Ernő (Ipolyi 2006, 870-871); 105 Hogy ez az adatközlő vagy a lejegyző számlájára írandó-e, nem lehet megmondani. Különben Christine Shojaei Kawan is mindössze két példát említ a motívumnak a szájhagyományban való előfordulására (Kawan 1996, 1365). 106 A Rimavský-féle szövegben ez így hangzik: „zanehau ju pod ochranu jednej starej babe -a to bola Ježibaba - ktorá na jeho zámku bívala” (Rimauskí 1845, 91 ), s ez a nagyfokú egyezés talán nem véletlen.
