Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
294 Szöveges folklór A zoborvidéki magyar falvakból jelenleg tehát hét változatát, változattöredékét ismerjük a Kőműves Kelemenné balladájának. A továbbiakban nézzük, vajon valóban egy több száz éves helyi hagyomány maradványainak tekinthetőek ezek, vagy esetleg valami mással van dolgunk? Forráskritikai szempontok A kérdés, hogy a ballada zoborvidéki előfordulása a helyi szájhagyományban több évszázadon át fennmaradt reliktumnak (survival), vagy másodlagosan, külső hatásra odakerült, netán felélesztett jelenségnek (Ág Tibor szóhasználatában: revival) tekinthető-e, ahogy arról fentebb már szó volt, Vargyas Lajosban is felvetődött, mielőtt Ág Tibort a fentebb vázlatosan bemutatott kutatómunkájára ösztönözte volna. Megjegyzendő, hogy mivel a revival szakkifejezés valamely, időközben elfeledett jelenség másodlagos felélesztését jelenti, esetünkben még az sem biztos, hogy ezzel a fogalommal operálhatunk-e. Ez ugyanis azt feltételezné, hogy valamikor valóban ismert volt a térségben a ballada (ami, véleményem szerint, egyelőre bizonyíthatatlan), és később ezt, külső hatásra újraélesztették, felújították volna. Vargyas még pontosan fogalmaz, hiszen azt mondja (ismétlem): „sokáig azt hittük, hogy újabban, irodalmi úton került a néphez a kiadványokból” (Vargyas 1959, 6). Nem beszél tehát revivalróI, újraélesztésről, hiszen ezt a jelenséget vagy folklorizációnak mondja a szaknyelv, vagy - ha még precízebbek akarunk lenni - refolklorizációnak. Mint láttuk, Vargyas ezt az első gondolatát később elveti, s a kérdésről nyilvános vita voltaképpen nem is alakult ki. Miközben a kérdés, kérdés maradt. Ami már eleve gyanúra adhat okot, az az előadó személye. Ág Tibor egy népzenei antológiában (amelyben egyébként a Kőműves Kelemen balladájáról nincs szó) közreadja Földesi Ilona, teljes nevén: Földesi Ferencné Elgyütt Ilona (1907- 1988) rövid életrajzát, amit nem tanulságok nélkül való újraolvasni: Született 1907. 7. 1-én Kaposfüreden, Magyarországon, ahol édesapja 12 évig aratógazda volt. Római katolikus vallású. Édesapja Elgyütt Barnabás. Ő gyűjtötte össze, azaz szervezte meg az arató munkásokat. Ilona lánya pedig mellette a gazdasszony volt, ő főzött az aratóknak. Édesapja halála után férje lett a munkásgazda. Nyolcán voltak testvérek. Hét leány és egy fiú. A testvérek közül csak hárman élnek. Mária: született 1902-ben, Alsóbodokra ment férjhez. Később Alsócsitárra költöztek. Húga, Erzsébet, Zsérén él. Nagybátyja, Elgyütt József, ragadványnevén Kura Josko, zsérei dudás volt. Neve az egyik zsérei népdalban is fennmaradt („Kura Josko, dudáljon kend"). Kodály Zoltán a század elején fonográf hangszerre [sic!] vette hangját és dudajátékát. Többek között a „Száztalléros katonának” kezdetű népdalt, amit később a Háry Jánosban toborzóként dolgozott fel. A „Kura” ragadványnév az egész családot illette. Édesapját is Kura Barnának hívták a faluban. Kislánykorától kezdve, mindig, mindenhol és mindenkitől tanult új dalokat, de a legtöbbet az édesanyjától. (Ág 1996,205-206) Láthatjuk, hogy a többszáz éves zoborvidéki szájhagyomány ébrentartásának egyik állítólagos kulcsfigurája, Földesi Ilona mindennel jellemezhető, csak otthonüléssel,
