Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Kis szentképek a népi kultúrában 169 kegyhelyen vásárolt kis szentképet (Gugitz 1950, 4). A búcsújáró helyről, búcsúfiaként hazavitt, nagyobb mennyiségű szentképeket a rokonságon, ismeretségi körön belül (nagyszülő az unokának, szülő a gyermeknek, barátnők, barátok egymásnak, lelkipásztor híveinek stb.) osztogatták, gyakran különféle dedikációs, személynek szóló szövegekkel ellátva. Ily módon a megajándékozottak ezáltal legalább jelképesen részesültek valamennyire a búcsújárás áhítatából is. Az olyan fiatal, aki először vett részt zarándoklaton, bizonyos helyeken búcsúkeresztanyát választott magának. Tőle emlékbe rendesen imakönyvet vagy valamilyen szentképet kapott. Egy-egy kedves személytől is kaphatták őket emlékbe, továbbá első áldozási, bérmálási vagy konfirmációs emlékként is szolgáltak. Fiatalok egymás közt csereberélték is őket. A 20. század első felében sok helyen (pl. az Alsó-Garam menti Bényben) a karácsonyfára is akasztottak, nyilván Jézus születésével kapcsolatos ábrákkal ellátott kis szentképeket. Komárom környéki adataink vannak arról, hogy a 20. század közepe táján fiatalon elhunyt leány koporsójába, a halott feje köré tucatnyi kis szentképet raktak a koporsóba. Voltaképpen népművészet ez (általában nem ismerjük, de legalábbis nem tartjuk számon alkotóikat). Az egyik legnemzetközibb műfaj, miközben a „nemzeti” népművészetre is hatással volt. Mintákat, motívumokat közvetített, szolgáltatott, amelyek aztán máshonnan (például a szakrális kisemlékekről) köszönnek vissza. Gyűjteményemben van egy kis szentkép, amelynek hátlapján a nyomdász, a müncheni Josef Müller kis szentképeit német, francia, cseh, lengyel vagy magyar szöveggel, illetve szöveg nélkül kínálja. Magát a funkciót a szó szoros értelmében a kis szentképek hátlapjára nyomtatott (vagy kézzel írott) „üzenetek” fejezik ki. Ezek szerint a kis szentképek papok első miséjére, a hívek első áldozására, a húsvéti szentáldozásra, bérmálásra emlékeztetnek, de szolgálhatnak egy-egy egyházi építmény javára megszervezett gyűjtés „téglajegye” gyanánt is. Egyes vidékeken a jó felelet fejében, a jó jegy mellé a tanító egy-egy kis szentképpel is megajándékozta az arra érdemes tanulóit. Gyűjteményemben van tán másfél tucatnyi olyan, különféle tematikájú kis szentkép, amelyeket a 20. század harmincas éveiben egy Nusi nevű leánynak dedikáltak barátnők, barátok, idősebb rokonok. Az aszszonnyá serdült leány nyilván imakönyvében őrizte ezeket a kis emlékeket, mígnem egy régiségkereskedés közvetítésével az én gyűjteményemben kötöttek ki. A kis szentképek témavilága és ikonográfiái jelentősége Funkciójukból is adódóan általában egy-egy szentet, illetve Jézus Krisztust, valamint Szűz Máriát ábrázolják. Jelentős csoportjuk egy-egy búcsújáró hely kegyképét, -szobrát, a kegytemplomot vagy valamilyen kapcsolódó objektumot örökítenek meg. Maga a karácsonyvagy karácsonyfa mint olyan viszonylag ritkán van ábrázolva. Utóbbin nem lehet csodálkozni, hiszen tudjuk, hogy a 19. század elején német hatásra először a magyar főnemesség és nagypolgárság, majd a polgári középréteg és a papság közvetítésével terjedt, amiben fontos szerepe lehetett az egyes oktatási intézményeknek (Hornyák 1994). A kis szentképeken való szórványos fölbukkanása csak ezt követően, nagyjából az 1880-as évektől realizálódott (vö. Szilárdfy 1997, 57, 59, 61, 64. kép). A Kisjézus születése körüli eseményeknek (Jézus a jászolban, a pásztorok imádása, a Szent Család, Szűz Mária a kisded Jézussal, a gyermek Jézus stb.) a kis szentképeken történő ábrázolása viszont rendkívül változatos és gyakori. [...]
