Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
A magyar falusi és mezővárosi temetők kultúrája a Kisalföldön 149 Díszesebb darabok csak szórványosan fordulnak elő, temetőnként általában egy-egy. E díszített sírjelek esetében bajos egyértelműen megállapítani, hogy invariánsról van-e szó, vagy régebbi fejfafaragók munkájának utolsó megmaradt példányaival van-e dolgunk. Elképzelhető, hogy azok a vastag deszkából kifűrészelt antropomorf (ember alakú) fejfák, amelyek szórványosan a dunamocsi, martosi, csúzi, udvardi, búcsi, nagysallói református temetőben fordulnak elő, egy régebbi, egykor sokkal általánosabban elterjedt típus utolsó képviselői. Talán joggal sorolható ebbe a csoportba a komáromszentpéteri református temető kettős fejben végződő, teljesen egyedülálló atipikus fejfája. Szintén antropomorfnak tekinthetőek (és a népművészet új stílusát képviselik) a farnadi temető gazdag díszítésű oszlopos fejfái is. Itt a teljesen egységes stílusjegyeket hordozó fejfaállományon belül a motívumokból (tulipán, korona, csillag, konty stb.) a helybeliek egykor a halott nemére és korára is következtetni tudtak. Ma viszont már nem tudnak egyértelműen állást foglalni (vő. Liszka 1988b). Afarnadival megegyező stílusúak a nagylóti, garamdamásdi és nagyölvedi református temető fejfái. Ezekből azonban mindössze 1- 1, illetve 2 példány maradt fönn. E temetőkben egyébként teljesen díszítetlen, oszlopos, illetve obeliszkszerű fejfák találhatóak. Itt is fölvetődik a kérdés: vajon egy régebbi egységes fejfa készítési gyakorlat utolsó megmaradt példányai-e ezek, vagy házasság révén a faluba kerültek idegen eredetű fejfái? Egységes képet mutat Nyírágó régi református temetője. Az ott megfigyelhető két típus a férfi- és a női sírokon oszlik meg. Oszlopos, csónak alakú fejfákat a kisújfalusi és kamocsai temetőkben találunk. A fejfák síkdíszítményei közül uralkodó formának számítanak a rozetta különféle változatai, a szomorúfűz, valamint egyéb növényi, indás motívumok. A marcelházi református temetőben figyelhető meg az, hogy a felirattal ellentétes oldalra, tehát a fejfa hátlapjára a halott nevének kezdőbetűit vésték fel. Sírkeresztek A római katolikus (s részben az evangélikus) temetők fából készült sírkeresztjei az alapforma következtében látszólag sokkal kevesebb variálásra adtak alkalmat, mint a fejfák. Talán ez magyarázza azt, hogy a kutatók ez ideig jóval ritkábban foglalkoztak a keresztekkel, mint a fejfákkal. Pedig gazdag és meglehetősen változatos anyag gyűjthető össze belőlük, sőt táji típusok is elkülöníthetőek. A legegyszerűbb, teljesen díszítetlen formák persze a Kisalföld egész területén mindenütt előfordulnak. Ezek egyik változata a kiszélesülő névtáblával ellátott egyszerű típus, amely elsősorban a Vág menti falvak temetőire (pl. Vágtornóc, Pered, Deáki, Vághosszúfalu) jellemző. Szintén az egyszerű, díszítetlen alapforma egyik változata az ún. fedeles vagy borított sírkereszt, amelynek legszebb, feltehetően helyi asztalosmester által készített példányait a még 1998-ban is (!) egységes hangulatú izsai temetőben találjuk (vő. Bednárik 1972,4. kép). Szintén elterjedt forma, de legkiforrottabb változataiban inkább csak a Kisalföld keleti és északi vidékeire jellemző a barokkos előképekre visszavezethető, háromkaréjos végződésű keresztek típusa. A legszebb, legdíszesebb példányokat a nagyölvedi római katolikus temetőben találjuk. Ennek egy altípusa az a forma, amelynél a kereszt szárát egy kettősgúla-szerű igényes díszítménnyel teszik hangsúlyosabbá. Ezt a formát egy viszonylag hosszú, észak-déli kiterjedésű területen figyelhetjük meg a Nyitra-Zsitva közén, északon a nyelvhatáron is átnyúlva (pl. Komáromszemere). A magyar települések közül a gútai régi (mára már megszűnt) temetőben, to-
