Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)

2. Közéleti krónika 2005 - A szlovákiai nemzeti és etnikai kisebbségek legfontosabb társadalopolitikai és kulturális eseményei

A cseh kisebbség 277 gárság megszerzését és elvesztését szabályozza, a módosítás azonban ismételten nem kezeli az ún. etnikai csehek csoportjának a helyzetét, azaz azoknak a cseheknek a problémáját, akik Szlovákia vagy Kárpátalja területén születtek az első köztársaság évei alatt, vagy Szlovákiában 1968-ig (a föderatív állam létrejöttéig), olyan családban, ahol a szülők legalább egyike cseh állampolgár volt, továbbá azok helyzetét sem, akik a föderáció idején született szülők gyermekei, és a két állam szétválása idején betöl­tötték 18. életévüket, ezáltal nem vonatkozott rájuk a cseh állampolgársági törvény legutóbbi módosítása. Augusztus 4-13., Kismedvés - A Kassai Cseh Egyesület megrendezte a VI. Országos Egyesületi Nyári Gyermektábort, amelyen 7 és 15 év közötti gyerekek vettek részt egész Szlovákiából. A tábor programja cseh nyelvű volt, a táborvezetők a Cseh Köztár­saságból érkeztek. Augusztus 22., Pozsony - A szlovákiai cseh kisebbség tagjait tömörítő szervezetek (a Szlovákiai Cseh Egyesület, a Cseh Köztársaság Állampolgárainak Klubja) bekapcso­lódtak a Nemzeti Kisebbségek Fesztiválja 2. évfolyamának a szervezésébe. A rendez­vény részeként kiállítások nyíltak a Szlovákiában élő cseh képzőművészek munkáiból (az Impressziók című képzőművészeti telep három évfolyamának alkotásaiból). Ezen kívül a cseh kisebbség képviseletében lépett fel a Starý orchestrión zenekar (a dzsesszpódiumon), a trencséni Kubranka fúvószenekar, valamint a szakolcai Slovácky krúžok - Skaličané. Szeptember 10. - A Zsóri-völgyben a hegyek áldozataira emlékezve megtartották a ha­gyományos egyesületi megemlékezést, melynek apropója az utolsó föderációs cseh­szlovák környezetvédelmi miniszter, Josef Vavroušek és lánya, Petra 1995-ös tragikus halála volt. A megemlékezést a liptóújvári Cseh Egyesület szervezte, a rendezvényen számos Cseh Egyesület tagjain kívül cseh és morva turisták is részt vettek. Szeptember 15., Prága (Csehország) - A Cseh Köztársaság Szenátusában a Külhoni Csehek Állandó Bizottságában megtartották a Csehek Szlovákiában című szemináriu­mot. A szlovákiai cseh közösséget összefogó két szervezet, a Cseh Köztársaság Ál­lampolgárainak Klubja és a Szlovákiai Cseh Egyesület elnökei tájékoztatták a vendég­látókat a szervezetek tevékenységéről. Az aktuális helyzetet értékelve kitértek arra a problémára is, amelyet a kelet-szlovákiai régió számára a kassai cseh főkonzulátus bezárása okozott, valamint beszámoltak azokról a körülményekről is, amelyek a Szlo­vákiai Cseh Egyesület önálló Cseh Egyesületekre való széttagolódását indokolták. A tárgyaláson érintették a külhoni cseh szervezetek pénzügyi támogatásának a kérdé­sét is. Érdekes információk hangzottak el azon szlovák állampolgárok számáról, akik a cseh állampolgársági törvény 1999-es és 2003-as módosítása értelmében megsze­rezték a cseh állampolgárságot. Szeptember 19-22., Kassa - A Cseh Köztársaság Alkotmánybíróságának elnöke, Pavel Rychetský további tíz alkotmánybíróval együtt részt vett a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága bíráival folytatott rendszeres munkamegbeszélésen (a találkozók­ra felváltva kerül sor a két ország területén). A találkozó fő témája a két alkotmánybí­róság helyzetének kérdése volt a két ország Európai Uniós csatlakozása után, érintet­

Next

/
Oldalképek
Tartalom