Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)

1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag

108 Válogatott tanulmányok és adatok - Vybrané štúdie a údaje ramjának modelljét, elindították az INTERREG2 elnevezésű közösségi kezdeménye­zést, segítették a határ menti régiók kialakulását Európa északi, déli, középső és ke­leti részében. Joan M. Valivé (1996-2004) európai parlamenti képviselő és Katalónia tartomány minisztere volt, a csatlakozó országokban segítette a LACE3 PHARE4 CBC5 (1999-2000) és Oroszországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában és Moldovában a LACE TACIS6 CBC (2000-2001) programokat [AEBR 2006). A bő 30 év elnökeinek tevékenységéből kiemelt fontosabb lépések azt hivatnak bi­zonyítani, hogy Nyugat-Európában kiemelt jelentősége van a határ menti kapcsolatok­nak. Mindvégig magas rangú politikusok tekintették feladatuknak azt, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak. Az is érezhető, hogy hosszú évek munkája nyomán fejlődött a mai szintre az európai határ menti együttműködés. Élesen különbözik ettől a mi helyzetünk. A Kárpát-medence területén érdekelt nyolc ország még nem kezdett ilyen nyomatékkai foglalkozni a határ menti kapcsolatok fejlesztésével. Mi volt az oka, hogy Nyugat-Európában ilyen kitünteti figyelmet kapott a határ men­ti együttműködés? Az Európai Határ menti Régiók Egyesülete 2000-ben adta ki a Gyakorlati útmutató a határ menti együttműködéshez című kézikönyvet, amely részletesen taglalja a határ menti együttműködések fontosságát. Európa történelmének jellemző vonása, hogy a különböző történelmi korszakokban létrejött uralmi területeket határokkal választják el egymástól. A határok államokat el­választó fajtája a westfáliai béke (1648) óta érvényesülő jellegzetesség. Ha arra gon­dolunk, hogy a westfáliai békét megelőző harmincéves háború vallásháború volt, ak­kor azt mondhatjuk, hogy a különböző vallások, jelesül a katolikus és a protestáns vallások adták az ideológiát a hatalmi területek megrajzolásához. Ezt követően azon­ban fokozatosan a nyelv, az etnikum lett a határkijelölő ideológia. A polgári nemzetál­lamok kifejlődésével és különösen a francia forradalom, a német- és az olasz egység megvalósulása után általános minta, követendő példa lett minden európai nép szá­mára az önálló nemzetállam megteremtése. Ez mozgatta a birodalomellenes föllépé­seket az orosz cár, a Habsburg császár és a török szultán uralta területeken is, azaz Kelet-Közép-Európában. Az említett három birodalom elleni törekvések a két világhá­ború során vezettek eredményre. A határok azonban nem mozdulatlanok, folyton vál­toznak. Erre a legjobb példa Lengyelország esete, amelyet évtizedeken át három or­szág határolt: Csehszlovákia, NDK és a Szovjetúnió. Mára egyik ország sem létezik. De hasonló példákkal szolgál térségünkben Jugoszlávia is, felbomlásával napjainkban is tart a különböző államok kiválása, legutóbb Montenegróé. A határváltozások ered­ménye az lett 1920 óta, hogy a Németország és Ororszország közé eső kelet-közép­­európai térségben megnőtt és 1990 óta tovább nő a kis államok, a kis területű orszá-3 A LACE (Linkage, Assistance and Cooperation for the European Border Regions) egy tanácsadó és információszolgálatató program, amely 1990 óta segíti a határ menti régiókat. 4 A PHARE (Pologne-Hongrie Aid a la Reconstruction Économique) programot 1989-ben hozta létre az Európai Közösség azzal a céllal, hogy Lengyelország és Magyarország gazdasági szerkezet-átalakítását elősegítse. Később kiterjesztették minden csatlakozó országra, hogy elősegítsék fölkészülésüket. 5 A CBC (Cross Border Co-operation) program 1994-ben az ELI országaiban sikeresen működő INTER­­REG-program mintájára indult, hogy a határ menti együttműködéseket támogassa. 6 A TACIS program a Szovjetunió felbomlása után alakult 13 új független állammal működik együtt. A program 1991 óta nyújt vissza nem térítendő pénzügyi támogatást Kelet-Európa és Közép-Ázsia 13 országának. Az 1991-1999 között nyújtott összes támogatás mintegy 4200 m€ volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom