Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
I. Kiindulópontok
28 I. Kiindulópontok nyelvi, kulturális, társadalmi, olykor történelmi jellemzőinek tudományos kutatására, illetve az ezirányú tudatosság terjesztésére fordították az erejüket, de egészében véve nem merültek fel sürgető nemzeti követelések a hiányosságok orvoslására (volt, aki nem hitte, hogy csoportja nemzetté fejlődhet). A második időszakban, vagyis a B szakaszban, újabb aktív szereplők léptek a színre, akik csoportjuk minél nagyobb részét akarták megnyerni a leendő nemzet létrehozása tervének, és hazafias agitálással próbálták »felébreszteni« bennük a nemzettudatot - a szakasz első részében nem értek el számottevő sikert, de a későbbiekben a közönség egyre inkább hajlott eszméik befogadására. Amikor a népesség nagyobb része speciális értékkészletet hozott létre nemzeti identitásából, tömegmozgalom alakult ki (C szakasz)” (uo.). Társadalmi folyamatokkal a háttérben és ezekkel párhuzamosan23 a csoporttal való azonosulás érzésének, vagyis a nemzeti identitásnak is ki kellett alakulnia ahhoz, hogy létrejöjjön a modem nemzet. Az ezt célzó nemzeti mozgalmak, amennyiben sikeresek voltak, a következő négy elemet tartalmazták: „(1) legitimációs válság, mely társadalmi, erkölcsi és kulturális feszültségekhez kapcsolódik; (2) a vertikális társadalmi mobilitás szükséges szintje (amikor a nem-domináns etnikai csoportból tanult emberek kerülnek ki); (3) a társadalmi kommunikáció elég magas szintje, ideértve az ími-olvasni tudást, iskolázást és a piaci kapcsolatokat; és (4) a nemzet szempontjából releváns érdekellentétek” (i. m. 14.). Az utóbbi alatt Hroch nyelvi/vallási érdekharcot ért, amit a szembenálló felek nem osztályellentétként értelmeztek, hanem nemzeti konfliktusként, „a közös kultúrára, vagy egy bizonyos nyelvre, etnikai érdekre leselkedő veszélyként” (uo.). Hroch ezt a tanulmányát 1993-ban írta, és a rendszerváltások után felbukkanó etnikai-nemzeti ellentéteket nem úgy értelmezte, mint azt általában szokás, tehát mint a szocializmus ötven éve alatt elfojtott, és végre szabadon utat törő indulatokat, hanem: „sokkal közelebb áll a valósághoz, ha a Közép-Kelet-Európát az elmúlt egy évtized során átalakító erőket »új nemzeti mozgalmaknak« tekintjük, melyek céljai sokban hasonlítanak a 19. századi mozgalmakéihoz, de számottevő eltéréseket is mutatnak. (...) A hagyományos kötelékek gyengülésével vagy felbomlásával az új kollektív identitás igénye egyetlen nemzeti mozgalomban egyesítette a különböző társadalmi rétegeket, később pedig a különböző politikai irányzatokhoz tartozó embereket. Hasonlóan bomlanak fel ma is a családi kötelékek a kommunista rendszer és a központi tervgazdaság összeomlása után, általános nyugtalanságot és bizonytalanságot hagyván maguk után, melyben a nemzeti eszme veszi át a kollektív integráció szerepét. A súlyos válsághelyzetben az emberek jellemző módon hajlanak arra, hogy túlértékeljék a saját nemzeti csoportjuk kínálta biztonságérzetet” (i. m. 17.). Végezetül visszatérnék ahhoz a gondolathoz, amely párhuzamot von a nemzet és a nemzethez tartozók homogenizációjának szükségszerűsége között. Az egységesítésnek ez az eszméje, amely nagy szerepet játszik a nemzetfejlődés során, nem záija ki a valóságot, mely szerint a nemzet alkotta államok többségében (legalábbis a mi tájainkon) mindig is éltek etnikai és/vagy nemzeti kisebbségek. Ahogy Zygmunt Bauman leszögezi, a kisebbségek specifikuma nem a kisebbsé23 Hroch három folyamatot említ: „(1). a régi rend társadalmi és/vagy politikai válságát, melyben új feszültségek keletkeznek és új távlatok nyílnak; (2) az elégedetlenség megjelenését a nép számottevő köreiben; (3) a hagyományos erkölcsi rendszerekbe vetett hit elvesztését, mindenekelőtt a vallási legitimáció még ha ez csak kevés értelmiségit érintett is (de nemcsak azokat, akiket a felvilágosodás racionalizmusa befolyásolt, hanem azokat is, akikre más eszmeáramlatok kihívásai hatottak” (i. m. 11.). Ide sorolja továbbá a társadalmi mobilitást, és a kommunikációt. Minél mobilabb a társadalom és minél inkább rendelkeztek a nemzetfejlesztők kommunikációs csatornákkal, illetve minél kiterjedtebb volt a kommunikációs hálózat, annál sikeresebb volt a nemzetépítés folyamata.
