Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
I. Kiindulópontok
I. 2. Alapfogalmak és elméletek 23 csők érvényességi területének éles elhatárolódása - ha nem politikai vagy gazdasági, vagy vallási okok váltják ki - rendszerint úgy keletkezik, hogy a vándorlás vagy a terjeszkedés korábban tartósan, vagy időszakosan egymástól távol és elválasztva élő, és ennélfogva nagyon heterogén feltételekhez alkalmazkodott embercsoportokat sodor egymás közvetlen szomszédságába. A csoportok életvitelében jelentkező egyértelmű kontraszt azután - teljesen függetlenül az objektív tényállástól - mindkét oldalon azt a képzetet szokta kelteni, hogy ezek a csoportok »vér szerint« kölcsönösen »idegenek« egymástól” (Weber 1992:100). Ez a tudatosodás vezet közösségi cselekvésekhez, ami a nemzetté válásnak egy további stádiuma. A leszármazási közösség tudatosítása, vagy másképpen mondva, az összetartozásba vetett hit nem kell, hogy a valóságon alapuljon: „a »nemzeti jelleg« - legalábbis a szokásos »etnikai« értelemben - rendszerint osztozik a »néppel« abban a homályos elképzelésben, hogy csakis valamiféle leszármazási közösség szolgálhat alapul mindannak, amit mint »közöset« érzékelünk. Ez annak ellenére így van, hogy a valóságban nemcsak alkalomadtán, hanem nagyon is gyakran olyan emberek, akik magukat azonos nemzeti jelleg megtestesítőinek tekintik, származás szerint jóval távolabb állnak egymástól, mint az olyanok, akik különböző, esetleg ellenséges nemzeti jelleg hordozói közé sorolják magukat” (i. m. 104.). De itt már nem is az a lényeg, hogy tényleges-e a vérségi leszármazás, ugyanis a nemzetnek, mint közösségi érzésnek más forrásai is vannak - „a társadalmi és gazdasági tagolódásban és a belső hatalmi struktúrában meglévő különbségek, (... ) a közös politikai emlék, a felekezeti, valamint nyelvi közösség és végül természetesen a fajra jellemző testalkat, a külső megjelenés is” (i. m. 107.). A nemzet tehát valójában egy gondolat, egy idea, egy érzés, de nem akármilyen, hanem egyértelmű politikai töltete van: „a »nemzet« fogalmánál minduntalan kénytelenek vagyunk a politikai »hatalomhoz« fűződő kapcsolatra hagyatkozni. Azt kell tehát mondanunk, hogy a »nemzeti« - ha egyáltalán valami egységes dolgot jelöl -, nyilvánvalóan egy sajátos fajta pátosz, amely a nyelvi vagy felekezeti közösségük, közös szokáserkölcsük vagy közös sorsuk folytán összetartozó emberek csoportjainál összefonódik egy olyan hatalmi képződmény - egy már meglévő, vagy egy általuk kívánt politikai szervezet — gondolatával, amely az ő sajátjuk” (i. m. 107.). A nemzethez tartozás, a „nemzeti eszme” sokféle lehet, különböző viselkedéseket és közösségi cselekvéseket vonhat maga után (Weber 1996:30). A nemzeti eszme terjesztője a nemzeti értelmiség: „megvizsgáljuk azt a nagyon meghitt kapcsolatot, amely a »nemzeti« eszme és a neki elkötelezett személyek »presztízs«érdekei között áll fenn. Legkorábbi és leghatározottabb megnyilvánulásaiban az eszme valamiképpen - még ha burkolt formában is - magában foglalta a gondviseléstől kapott »küldetés« legendáját, és azoktól, akiket az eszme képviselőinek pátosza megérintett, azt várták, hogy vállalják magukra a küldetést. Az eszme korai formáiba az az elképzelés is beletartozott, hogy a küldetés éppen azáltal - és csakis azáltal - válik valóra, ha gondosan ápolják a »nemzetként« elkülönült csoport individuális sajátosságát. Ezt a küldetést tehát - amennyiben a küldetés a tárgyának értékével igyekszik igazolni magát - következetesen csak úgy lehet elképzelni, mint sajátos »kultúr«-missziót. A »nemzet« jelentőségét ugyanis azoknak a »kultúrjavaknak« a fölényével vagy egyenest pótolhatatlanságával szokták összekapcsolni, amelyek csakis a sajátos mivolt ápolásával őrizhetők meg és fejleszthetők tovább. Ennélfogva magától értetődik, hogy azok számára, akik egy »kultúrközösségen« belül a vezetést kisajátítják (kultúrközösségen itt olyan emberek csoportját értjük, akik számára sajátos mivoltuknál fogva jellegzetes módon elérhetők bizonyos »kultúrkincsnek« számító teljesítmények), ugyanolyan kihívást jelent a »nemzeti« eszme, mint a politikai közösségen belül belül hatalommal rendelkezők számára az állameszme. Azoknak, akik a vezetést kisajátítják: tehát az
