Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
IV. Melléklet
154 IV. Melléklet kahelyük többnyire a fővárosban van, ahova naponta vagy legalábbis hetente többször ingáznak. Ami viszont kevésbé tekinthető tipikusnak, hogy soknak közülük nem ott van az állandó lakhelye, ahol az otthona, hanem ott, ahol a munkahelye, s az otthona az átmeneti lakhelye. Ez Szlovákia más régióiban fordítva szokott leírni. Sőt, ha szigorúan tartanánk magunkat a migráns kifejezés definíciójához, ami olyan személyeket jelöl, akik elköltözve állandó lakhelyet váltanak, akkor a megkérdezettek egy részét nem is tekinthetnénk valódi migránsnak, csak ingázónak.34 Ez persze csak elméleti gubanc, amiről az érintetteknek fogalmuk sincs (miért is lenne), s mindenki legyinthetne felette, mondván, nem mindegy, hogy hol van az állandó és hol van az átmeneti lakhelyük? Hiszen ez az adminisztratív kitétel semmiféle hatást nem gyakorol sem az ő életükre, sem az általuk lakott településére. Nos, ez nem egészen van így. A kutatás megkezdése előtt szakmai megbeszéléseken vettünk részt az érintett községek önkormányzati vezetőivel, és több felső-csallóközi polgármester említette, hogy a beköltöző vállalkozóknak köszönhetően több pénz is folyhatna a közös kasszába, de a még mindig pozsonyi állandó lakhellyel rendelkező, valójában pedig a Felső-Csallóközben lakó vállalkozók adója nem az ő településüket gazdagítja. Ugyanis azok a lakosok, akik vállalkozók, fizikai személyek, az állandó lakhelyükön adóznak, tehát ebben az esetben Pozsonyban. S ugyanez vonatkozik azokra a vállalkozókra, jogi személyekre is, akiknek a telephelye Pozsonyban van. Nézzük meg, mit jelent ez a mi mintánk esetében. A csallóközi megkérdezettek közül 61 vállalkozó. Mivel ilyen kérdés nem szerepelt, azt nem tudjuk, hogy közülük mennyi a fizikai és mennyi a jogi személy, de foglalkozásukból következtetve úgy tűnik, hogy többnyire az ismert kényszervállalkozói sémát követik. Vagyis olyan emberekről van szó, akik nem saját céget építenek, hanem vállalkozói engedéllyel rendelkezve más szervezetnek dolgoznak, megspórolva neki a járulékok fizetését. Ezek a vállalkozók általában fizikai személyek. Közülük 18 személynek Pozsonyban van az állandó lakhelye, ezért az ő adójuk nem a Felső-Csallóközbe vándorol. Ez valóban elgondolkodtató. Hiszen az így elfolyó pénzekkel is hozzá lehetne járulni akár a helyi úthálózat minőségének és a közlekedés állapotának a javításához, ami valamennyi ingázó, így a betelepültek életkörülményeit is kedvezően befolyásolná. A következő fontos kérdés, hogy milyen hatással lesz a folytatódó szuburbanizáció a felmérésben érintett régiókra. Egy 2007-es prognózis szerint azon kívül, hogy folytatódni fog a pozsonyi lakosok határon átnyúló migrációja, az esetleges, mozaikszerű belső imigrációt felváltja az egész területre kiterjedő betelepülés, aminek következményeként az attraktív szuburbán zónában és községekben megnövekszik az imigránsok száma, s a magyarlakta vidék nemzetiségi összetétele a szlovák nemzetiségűek javára fog alakulni (Slavík-Kurta 2007, s. 205). Az előrejelzés ma már valóság, s bennünket különösen érdekel, hogy a betelepülők milyen mértékben járulnak hozzá a térség - elsősorban a Felső-Csallóközre gondolunk - nemzetiségi összetételének és az ottani magyar nemzetiségű őslakosság nemzeti identitásának módosulásához. Mert azt tudjuk, hogy a nemzetiségi arány változik, hiszen ezt a népszámlálási statisztikák kellőképpen dokumentálják. Azok a települések, ahol a kutatás során megkérdezett személyek laknak, a Szenei és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartoznak, s 1991-től mindkét járásban csökkent a magyar lakosság aránya {44. táblázat). 34 A migráns definíció sem egységes (Jurčová 2007, 129). Ezért a ténylegesen Felső-Csallóközben és a Mosonmagyaróvár térségében élő, továbbra is pozsonyi állandó lakhellyel rendelkező lakosokat a létező kategóriarendszer szerint hosszú távú letelepedetteknek nevezhetjük, amennyiben több mint 12 hónapja élnek az adott területen.
