Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
IV. Melléklet
114 IV. Melléklet leszünk, arról nem is beszélve, hogy ők már nem fognak identitás-pozitív döntéseket hozni. Az egészségvédő programoknak nemcsak orvosi vetülete van. Többet kellene foglalkoznunk az egészségvédő és egészségkárosító magatartásformákkal (2001 -es ifjúságkutatásunkból például kiderül, hogy a 15-24 éves magyar fiatalok jóval többen és többet cigarettáznak, mint az ugyanolyan korú szlovákok). Nagyon fontos a média szerepe - e téren egyértelmű egészségvédő, s az én értelmezésemben ezáltal identitás megőrző stratégiát folytat az Új Szó „Egészségünkre” melléklete Kovács Ilona vezetésével. A stratégiák második csoportját a szükségletorientált stratégiák képezik, amelyek konkrét célcsoportra irányulnak Egyetlen példát említek. A kilencvenes évek második felében végzett értékrendkutatások a szlovákiai magyar felnőtt lakosság nemzeti értékrendjének három domináns értékrendtípusát fedték fel (az értékrend abban különbözik az identitástól, hogy a nemzettel kapcsolatos érzéseket, viszonyulásokat fejezi ki, nem a cselekedeteket, tehát a nemzeti identitás ennél komplexebb). Ezeket szilárd, megtagadó és visszakozó értékrendeknek neveztük el. A szilárd nemzeti értékrend hordozói, akik a vizsgált népesség 35 százalékát alkották, büszkék arra, hogy magyarok. Fontosnak tartják, hogy a magyarság Szlovákiában szervezett közösségként éljen. Szerintük természetes dolog magyarnak lenni, hiszen magyar az anyanyelvűk és a magyar kultúrán nőttek fel, ugyanakkor ez felelősséget is jelent: meg kell őrizni ezt a kultúrát, mert nélküle nem maradunk fenn. A megtagadó nemzeti értékrend a vizsgált népesség 15 százalékára volt jellemző. Őket nem foglalkoztatja a nemzetiség kérdése, nem jelent számukra semmit. A nemzetiség, mint érték esetükben jellemzően nem identitásképző tényező. A visszakozó nemzeti értékrendüek alapvető nemzeti „életérzése” abban nyilvánult meg, hogy hátrányos és veszélyes magyarnak lenni. Ez a vizsgált népesség 13 százalékára volt jellemző. Összegezve az elmondottakat: a szlovákiai magyarok egyharmada tartotta fontosnak és megőrizni való, védendő értéknek a nemzetiségét. További - összesen csaknem - harminc százalékuk elutasította vagy hátrányosnak tartotta, vagyis a fentebb elmondottak értelmében hajlamosabb volt az asszimilációra. A vizsgált népesség fennmaradó kb. egyharmada pedig maradéktalanul egyik értékrendtípussal sem azonosult. Szeretnék utalni arra, hogy az ismertetett értékrendtipológia és megoszlása épp a két népszámlálás közötti időszakra jellemző, amikor bekövetkezett az 50 ezres lélekszámapadás. Azt hiszem, mindenkinek világos, hogy a megtagadó és a visszakozó nemzeti értékrend fokozottabban hajlamosít az asszimilációra, mint a szilárd értékrend. Demográfusoktól tudjuk, hogy az asszimilációhoz a szórványban élők fokozottabban hozzájárultak, mint a tömbben élők. Fokozottabban, de nemcsak rajtuk múlott a létszámapadás. A kérdés a következő: ha mindkét népességnél nyomon követhető az asszimiláció, akkor általános stratégiát kellene-e alkalmazni. A válasz: nem. Ha ugyanis megnézzük a két népesség nemzeti értékrendjeit, akkor azt látjuk, hogy a tömbben élőket fokozottan jellemezte a szilárd és a visszakozó nemzeti értékrend, a szórványban élők között viszont gyakrabban fordult elő a megtagadó nemzeti értékrend. Ez annyit jelent, hogy: 1. A tömbben élők között gyakoribb volt a magyar nemzetiséghez való pozitív (szilárd nemzeti értékrend), de a negatív viszonyulás is (visszakozó nemzeti értékrend), mint a szórványban élőknél. Ez abban nyilvánult meg, hogy a tömbben többen tartották fontosnak, személyiségük építőkövének, létük egyik meghatározójának, de ugyanakkor veszélyesnek és hátrányosnak is a magyarságukat. 2. A szórványban viszont gyakoribb volt a magyar nemzetiség, sőt bizonyos értelemben a nemzetiség, mint érték ignorálása (megtagadó
