Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
IV. Melléklet
112 IV. Melléklet van szó, amit természetesen egyéb tényezők is fokozhatnak, de az iskoláztatás nyelve ebben a folyamatban is kulcsszerepet játszik. Úgy gondolom, már az eddig elmondottak is érzékeltetik, milyen sokrétű és bonyolult jelenség a nemzeti identitás, de azért csak bonyolítsuk tovább a dolgot! A nemzeti identitásnak több összetevője van. Ezek a következők: érzések, vélemények, a jelenre és jövőre vonatkozó döntések és cselekedetek, valamint ezek igazolása. A felsorolt összetevők nem mindig konzisztensek. Például vannak szülők, akik magyarnak érzik, tartják magukat. Ugyanakkor gyermekeiket szlovák alapiskolába járatják, mégpedig annak ellenére, hogy 35 százalékuk elismeri, anyanyelvén sokkal könnyebben tanul a gyermek. Tehát van egy identitás-pozitív érzés, de a cselekedet identitás-negatív. Vagy: van olyan ember, akit magyarként könyvel el a környezete, mert azt hangoztatja, hogy ő magyar. Teljesen véletlenül derül ki, amikor egy felmérésnél kell szerepelnie, hogy hivatalosan szlováknak vallja magát,. Ilyenkor persze felmerülhet a kérdés, hogy most akkor ő magyar-e vagy szlovák, de azt hiszem, világosan válaszolt, amikor azt mondta, hogy ő nem felel meg a mintavételi kritériumnak, mert hivatalosan szlovák. A szlovákiai magyaroknál a kilencvenes évek végén a nemzeti identitás három típusa volt kimutatható: a szilárd magyar, a köztes és a szlovák identitás. Ezt az „A saját útját járó gyermek” c. könyvben részletesen leírtam, most talán csak annyit mondanék, hogy úgy kell elképzelni, mintha volna egy „magyar nemzeti identitás-szakasz”, amelynek az egyik végpontjában van a szilárd magyar identitás, a másik végpontját pedig a szlovák identitás képezi, amely abban nyilvánul meg, hogy a magyar egyén identitást vált. A köztes identitás a két pont között mozog. Nem tévesztendő össze a kettős identitással, ami azt jelenti, hogy az egyén számára mindkét identitás fontos. A köztes identitásúak magyar identitásúak, de identitás-összetevőik folytonossága lényegesen különbözik a szilárd magyar identitástól. Az utóbbira ugyanis épp az összetevők egymásra épülése volt a legjellemzőbb, továbbá az, hogy ezek az összetevők döntő mértékben identitáspozitívak, vagyis magyarságerősítő jellegűek voltak. A szilárd magyar identitással kapcsolatban szeretnék kijavítani egy téveszmét. Tapasztalatom szerint sokan úgy értelmezik, hogy ez egy beszűkült tudatú, szélsőségesen konzervatív, más nemzeteket gyűlölő, s csak a magyarokat istenítő ember identitása. Én nem ezt értem szilárd magyar identitás alatt. Ha valaki ilyen, az nem attól van, mert szilárd magyar nemzeti identitással rendelkezik, hanem attól, hogy milyen az általános és a politikai értékrendje (az utóbbi kettő megint csak nagyon bonyolult, nem beszélve a kombinációkról!). De térjünk vissza a nemzeti identitás típusaihoz. Ezek ma is kimutathatók, viszont az utóbbi időben egyre inkább kiugrik egy olyan jelenség, amellyel a kilencvenes években még sokkal ritkábban, és akkor is inkább csak a köztes, illetve a szlovák identitásúaknál találkoztunk. Ezt én nemzeti haszonorientáltságnak nevezem (nem a szó közgazdasági értelmében, bár ez sem kizárt). Néha forgószélként jelenik meg, máskor csak lengedező, de makacs szellő formájában kísért, akár egész életükben szilárd magyar identitású embereket is. Egészen egyszerűen abban nyilvánul meg, hogy egyre gyakrabban és egyre szélesebb körben teszik fel maguknak a kérdést: minek magyarnak lenni, mire jó az, ha ők magyarok. A legfrissebb élményem: egy magyar nemzetiségű ismerősöm, akitől - nézeteit ismerve álmomban sem vártam volna -, azt mondja a minap, „gondolj bele, mennyivel jobb lenne, ha az a pénz, ami a magyar iskolákra megy, például az egészségügybe menne”. Ez a nemzeti haszonorientáltság tehát egyre inkább dúlja a sorokat, még az eddig rendezetteket sem kíméli, bár ezeknél kisebb a valószínűsége, hogy reális kárt okoz. Mindenesetre bonyolítja a dolgokat, annál is inkább, mert úgy gondolom, hogy nem tudunk vele mit kezdeni.
