L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)

3. Halálhelyjelek Szlovákiában - különös tekintettel Dél-Szlovákia közútjaira

70 Halálhelyjelek Szlovákiában - különös tekintettel Dél-Szlovákia közútjaira Fakereszt fémből készült szív formájú mécsestartóval a Csölle és Pozsonypüspöki közti útszakaszon a baleset után 2 évvel (L. Juhász Ilona felvétele, 2001) 3.1.3.3. Emlékmű típusú haláljelek Ezek formája az emlékművek különböző típusaira hasonlít, általában nem kerítik körbe őket és virágokat sem ültetnek melléjük. 3.1.3.4. Egyéb formák és variációk Ebbe a csoportba azokat az emlékjeleket soroltam, amelyek egyetlen konkrét kate­góriába sem illeszthetők. Ilyen például a kovácsoltvas kehely Losonc előtt, az 50-es főút és a 71 -es bekötőút kereszteződésének bal oldalán; a kereszthez erősített, fém­ből készült szív Pozsonyban az 50. sz. főúton Somorja irányából (ez utóbbi ma már nem létezik), amelynek nyitott oldalában egy polcot is kialakítottak a mécsesek részére. Ugyancsak ebbe a csoportba soroltam azokat a haláljeleket is, amelyeket a fentebb már tárgyalt típusok és formák különféle kombinációi alkotják, valamint a kollázsokat is. Néhány példa szemléltetésként: A Léva és Garamlök közti útsza­kaszon a halálhelyjelet egy betontalapzatba ágyazott, vésett feliratot tartalmazó fekvő fehér márványtábla alkotja, valamint egy fémrúdon álló, ugyancsak fémből készült képszekrény. Ez utóbbiban olajnyomattal készült szentkép is található. Az Ipolyság irányából Gyűgy felé vezető E77-es főút Gyűgy előtti szakaszá­nak jobb oldalán motorkerékpár-balesetben elhunyt fiatalember emlékére állított

Next

/
Oldalképek
Tartalom