L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)
7. A járművezetők patrónusa - Szent Kristóf kultusz
A járművezetők patrónusa - Szent Kristóf kultusza 197 nevét a riport szerzői sem említik egyszer sem. Az atya a szentképet a gépkocsi vezetőjével szemben rögzíti, de arról nem esik szó, hogy konkrétan milyen szentképet. Az ukrajnai közlekedésrendészet munkatársai szerint „szinte alig látni olyan járművet, amelyben nem lenne valamilyen egyházi motívum. A legdrágábbak a miniszterek, a képviselők és az üzletemberek autójában vannak, a kisemberekében valami egyszerű”. Az ungvári és munkácsi pravoszláv püspök elmondása szerint (aki már nagyon sok gépkocsit megszentelt) a hívő utasokat egy-egy angyal védi majd az utakon, de aki csak divatból, hit nélkül szentelteti meg autóját, az nem várhat segítséget.176 A fentebb idézett riportot újraközlő Magyar Szó oldalán két figyelemre méltó bejegyzés olvasható. A Csabesz nevű hozzászóló 2009. július 8-án az alábbiakat írta: „Ez nagyon hasznos dolog, és nem is új. Jómagam is rózsafüzért tartok a tükrön a kocsiban, méghozzá eredeti csíksomlyóit.” Másnap a Shadow nevű felhasználó a következőképpen reagál: „Ha csak az imádságon múlna, bevezetnék a kötelező műszaki mellé!!!”177 Sebességkorlátozást követelő tüntetők London belvárosában. A keresztek a gyorshajtás következtében elgázolt személyeket szimbolizálják._________________________________________________(TA SR/EPA-felvétel) Sebességkorlátozást követelő londoni tüntetésről szóló hír (Új Szó 2000. február 21., 4. p.) 176 Hegedűs Csilla—Szljjártó Erika: Divatba jött az autószentelés, www.hhrf.org/karpatiigazszo/090613/ke05. html (letöltve: 2012. március 18.) 177 Divatba jött az autószentelés. Kárpátalja másként. www.magyarszo.com/fex.page:2009-07-08_Divatba_jott_ az_autoszenteles.wcag (letöltve: 2012. március 18.)