L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)
5. A társadalom viszonyulása a halálhelyjelekhez
182 A társadalom viszonyulása a halálhelyjelekhez A világhálón számos, halálos kimenetelű balesetekkel foglalkozó honlapot találhatunk, s egyre nő a közlekedési balesetben elhunyt fiatal áldozatok (elsősorban fiatalok) emlékére létrehozott emlékoldalak, emlékvideók száma. Mivel a közúti balesetek gyakori okozói és áldozatai is fiatalok, egyre nagyobb figyelem fordul a megelőzés kérdésére, a felvilágosító munkára. Az ún. diszkóbalesetek magas száma, valamint a fiatalok körében egyre nagyobb méreteket öltő alkohol- és drogfogyasztás cselekvésre készteti az illetékeseket: elsősorban a rendőröket és a pedagógusokat. A közúti balesetekkel és a halálhelyjelekkel foglalkozó különféle honlapok közül ki kell emelnünk a 2001-ben Németországban, egy Magdeburgból indult kezdeményezésként fotókiállítás kapcsán létrehozott honlapot (www.strassenkreuze. de). A fényképkiállításon 100 olyan - Sachsen-Anhalt tartományban készült - kereszt fotója szerepel, amelyet az út mentén a halállal végződő közúti balesetek helyszínén állítottak. A kiállításhoz megjelentetett katalógus a fényképeken túl különböző szakterületek (szociológia, etnológia, teológia, filozófia, irodalom) képviselőinek írásait is tartalmazza a témáról. A képsorozat vándorkiállítás, amelyet az iskolák kölcsönözhetnek. A szóban forgó honlap lényegében oktatási segédanyag szerepét is betölti, amelyet a németországi iskolákban is használnak, célja a gyakori közúti balesetek megelőzése a fiatalok körében. Az oldalon az elrettentő fényképeken túl különféle hírek, baleseti statisztikák, rendőrségi beszámolók stb. is találhatók. A közelmúltban szintén Németországban Tommy Schmidt „internetművész” kezdeményezte a Kereszt az út szélén című internetes projektumot, amelynek célja az utak mentén található halálhelyjelek számbavétele és helyének megjelölése egy virtuális térképen. A honlap (www.kreuz-am-rand.de) interaktív, mindenki részére hozzáférhető, s bármilyen információt közzétehetnek azzal a személlyel kapcsolatban (életrajz, a halál körülményei, fényképek stb.), akinek emlékére a halálhelyj elet állították. A szóban forgó honlap nem az egyetlen ilyen kezdeményezés, számos más virtuális emlékoldalt is találhatunk a világhálón, ahol például virtuális gyertyát is lehet gyújtani az elhunyt emlékére, s több fórumon hozzá lehet szólni a témához.150 A közúti baleseteket jelölő út menti keresztekkel kapcsolatos információkat, különféle ismeretterjesztő írásokat tartalmazó oldalak száma is folyamatosan növekszik.151 150 Az egyik legjellemzőbb ilyen oldal a http://de.forum-links.com/auto-motor-54/verkehrsunfall-forum-strassenkreuzcom. (letöltve: 2008. augusztus 18.) 151 Például: www.strassenkreuze.de (letöltve: 2008. november 17.); www.ewig-forum.de/Komponenten/WErbung%extra/Strassenrand.html (letöltve: 2008. november 17.); www.elk-vue.de/arbeitsfelder/gesellschaft/ kreuze-am-strassenrand (letöltve: 2008. november 17.); /www.unsere-verstorbenen.de/gedichte48.html (letöltve: 2008. november 17.) stb.