Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Magyar anyanyelvi nevelés
Magyar anyanyelvi nevelés azt a változatot beszéli, amelyet az iskola elvár. A nyelvjárást nem tekintik a köznyelvvel egyenrangú változatnak, hanem „egy csapásra le akarják szoktatni a rájuk bízottakat” róla (Lőrincze Lajos), sőt „üldözendőnek tekintik” (Kiss Jenő). Vagyis: tanárképzésünkben a felcserélő pedagógia uralkodik, nem a hozzáadó. A tanárok zöme arra neveli növendékeit, hogy felejtsék el, vetkőzzék le nyelvjárási (avagy nemsztenderd) beszédüket, s helyette tanulják meg a sztenderdet. Ez a felcserélő pedagógiai stratégia, ami „elfordítja a gyermek lelkét igazi anyanyelvétől" (Papp István 1935: 45), ugyanakkor hátráltatja, megnehezíti a köznyelv megtanulását is. Ezzel szemben a hozzáadó tanári stratégiával tanítók arra nevelik növendékeiket, hogy a maga helyén mind a nyelvjárás, mind a köznyelv használata helyénvaló, s nyelvészetileg egyik sem különb a másiknál, de a társadalmi megítélésben annál inkább. A hozzáadó pedagógiai stratégiával tanítók nem csökkentik, hanem növelik tanítványaik nyelvi önbizalmát. Nagyon kevesen vannak még, de vannak már ilyen tanítóink és tanáraink is. Papp Istvánnak sajnos ma is, hét évtized múltán is igaza van, de nem szükségszerű, hogy örökké igaza legyen. Nem szükségszerű, hogy a magyar iskolai anyanyelvi nevelésben évtizedek múlva is szakmai és emberi felelőtlenség uralkodjon. De ahhoz, hogy Papp Istvánnak egyszer majd ne legyen már igaza, elengedhetetlenül szükséges a tanítók, tanárok s különösen a magyartanárok képzésének megváltoztatása, a ma uralkodó felcserélő pedagógia kiiktatása, felváltása hozzáadó pedagógiára. Kiegészítés (2010) Talán nem tévedek nagyot, amikor úgy vélem, mára már valamicskét változott a helyzet: a magyartanárok képzésében immár nem egyeduralkodó a felcserélő pedagógia hirdetése. A tankönyvek és más tananyagok lassabban változnak, de ezen a téren is akadnak jó példák: A mi szavunk járása című könyv, amit Csernicskó István szerkesztett (2003), vagy a Menyhárt - Presinszky - Sándor írta Szlovákiai magyar nyelvjárások című tankönyv (2009), de említhetem Silling István Vajdasági magyar nyelvjárási olvasókönyvét is, melynek Bevezetőjében ezt is olvashatjuk: „Nálunk, a Vajdaságban sem volna szabad éltetni azt a stigmatizáló, megbélyegző felfogást, hogy aki nyelvjárásban beszél, az hibásan beszél, vagy nem ismeri a magyar nyelvhasználat szabályait." (Silling 2010: 9) 60
