Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Szociolingvisztika
Szociolingvisztika könyv zárszavában ezt írták: „E könyv minden szerzője távolságot tart a multikulturalizmus és pluralizmus »liberális«, »kulturalista« diskurzusától.”7 Szerintük ugyanis a társadalmi igazságosság nem a „lehetőségek azonosságában” rejlik - amint a liberálisok vélik -, hanem az „eredmény azonosságában”. Szilágyi N. Sándor (2003b: 791-792) sem feltétlen barátja a liberális pártok programban hirdetett nézeteinek, amint ez kiderül a következőkből: „És akkor egyszer csak azt veszem észre, hogy valakik nekem fordulnak, és engem kezdenek megszaggatni: csúfolódni kezdenek velem, ha nemzeti érzésemnek valamilyen jelét felfedezik rajtam, sőt egyenesen csúfot űznek belőle, vagy elegánsabban a diverzitás értékes voltáról kezdenek prédikálni a jelenlétemben, nem nekem ugyan, de időnként jelentőségteljesen rám nézve, mintha ez nekem valami nagy újdonság lenne. Pedig nem újdonság egyáltalán, hiszen ezt én is így gondolom. És egyebek mellett azért is olyan fontos nekem, hogy nemcsak bennem, hanem másban is meglegyen ez az érzés tiszta, politikától be nem mocskolt formájában (ami pedig ma már sajnos csak alig-alig lehetséges), mert különben odalesz a diverzitás is [...] (De azt még mindig nem értem, hogyan tudhat valaki egyszerre érvelni a diverzitás fontossága mellett, és ugyanakkor az egyetlen dolog ellen, ami a diverzitást képes fenntartani.)” A nyelvi jogi szakirodalomban az utóbbi években kezdtek feltűnni politológusok által írt tanulmányok (pl. Kymlicka-Patten 2003, Patten 2001, 2003). A politológusok korábban nemigen foglalkoztak nyelvi problémákkal, s ez meglátszik elemzéseiken. A nyelvi kérdéseket néha laikus leegyszerűsítésekkel tárgyalják. Az egyik fő vitatéma az egyéni jogok és kollektív jogok kérdése. A klasszikus liberális gondolkodó a nyelvhasználatot az egyéni jogok körébe utalja. A nyelvészek zöme viszont a kollektív jogokat is elengedhetetlennek ítéli a kisebbségi nyelvek életben tartásához. Az őshonos kisebbségek saját közösségük létéhez és reprodukálásához való jogukat közösségi jogként tételezik. Az egyéni jogok abszolutizálása és a kollektív jogok megtagadása gyakran az állam dezintegrációjától való félelemből fakad. Kymlicka és Patten (2003) elismerik, hogy a múltban a politikai elmélet szakemberei úgy gondolták, hogy a 7 "All those who contributed to this book have distanced themselves form the ‘liberal’, ‘culturalist’ discourse of multiculturalism and pluralism." 26
