Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)

Szociolingvisztika

Nyelvi emberi jogi polémiák

Skutnabb-Kangas (2000) a „nyelvhalál és liberális modernizáció” híveiként jellemez (lásd az 1. táblázatot alább). Másrészt azért érdekes ez a megjegyzés, mert megmutatja, mennyire abszurdak azok a jogi eszközök (például A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája), amelyek anélkül védik a nyelveket, hogy beszélőiket is védenék (vö. Skutnabb- Kangas 2001).

Visszatérve Mufwenéhez (2002a), a szerző felrója, hogy a veszélyeztetett nyelvek megmentésére született javaslatok (pl. Crystal 2000, Nettle-Romaine 2000) a hagyományos kommunikációs magatartások folytatására buzdítanak, anélkül, hogy figyelembe vennék a változó társadalmi-gazdasági ökológiai viszonyokat. Mufwene úgy látja, hogy az ökológiai változások nemigen befolyásolhatók, ezért Paul Newmannel (2003) egyetemben úgy gondolja, ha a nyelvfenntartás nem lehetséges, akkor a nyelvek megörökítése (kihalásuk előtti leírása) a teendő. Végső következtetése az, hogy a beszélők sokkal fontosabbak, mint a nyelveik, amik a beszélők saját kommunikatív gyakorlata következtében pusztulnak el. Bourdieu-vel (1991) egyetemben Mufwene azt vallja, hogy a nyelvi magatartás profit-vezérelt magatartás. A beszélők nem csak azoknak a nyelvi formáknak és szerkezeteknek az elsajátításába invesztálnak, amelyek nyelvi tőkéjüket maximalizálják, hanem annak a nyelvnek az elsajátításába is, amely hasznukra válik.

Egy másik tanulmányában Mufwene (2002b: 377) a következőképp fogalmaz: „A nyelvek veszélyeztetettsége bonyolultabb probléma annál, amit a szakirodalom mutat. Néha egyszerűen az a kérdés, hogy a beszélőket kell-e megmenteni nyomorult gazdasági helyzetükből, vagy a nyelvüket kell-e megmenteni. A két cél ritkán kongruens, hacsak az ökológiákat nem változtatják meg úgy, hogy előnyösebbek legyenek a releváns embercsoportok számára." Mufwene szerintem jogosan kérdezi, hogy azok a nyelvészek, akik a veszélyeztetett nyelvek megőrzése vagy megörökítése mellett érvelnek, milyen gazdasági alternatívákat ajánlanak e nyelvek beszélőinek? Hiszen a veszélyeztetett nyelvek megőrzése a társadalmi-gazdasági ökológiai változások nélkül a beszélők anyagi romba döntéséhez vezethet. Hogyan lehet fenntartani egy nyelvet anélkül, hogy a beszélők aspirációit ne ölnénk ki? Milyen természetes körülmények kellenek a két- vagy többnyelvűség fenntartásához? Netán azt hiszik a nyelvészek, hogy a nyelvi veszélyeztetettség fogas kérdéseire a globalizáció feladása/elkerülése a válasz?

Mufwene ezen gondolatát megszívlelhetnék a mi „csángómentőink” is. Ha mondjuk 60 ezer moldvai csángó még magyarul is beszél vala-21