Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Nelvi jogok, nyelvpolitika
Nyelvi genocídium az oktatásban a Kárpát-medencében (1997: 25-6) a következőket írják: „Az iskolák - direkt vagy indirekt módon - nagyon is »megtilthatják a csoport nyelvének használatát a napi érintkezésben vagy az iskolában.« Ha nincsenek kisebbségi tanárok az óvodákban és az iskolákban, vagy ha az oktatás nem a kisebbségi nyelven folyik, akkor a nyelv használata indirekt módon meg van tiltva a napi érintkezésben és az iskolában, ez de facto a nyelvi népirtás politikáját jelenti. Az, hogy az oktatáspolitika alakítói vagy az érintett tanárok ennek tudatában vannak-e, teljesen más kérdés. Az etnicista és lingvicista cselekvési módok a többségi társadalmi rend részei, s mint más hegemonikus cselekvési módok, nem egykönnyen diagnosztizálhatok, érthetők meg vagy győzhetők le.” A hallássérültek oktatásában évszázadok óta két ellentétes felfogás uralkodik. Az oralizmus szerint a jelnyelv használata hátráltatja a helyes artikuláció és a szájról olvasás megtanulását, ezért az oralista tanárok a jelnyelvet nem alkalmazzák, esetenként tiltják. A vizualizmus szerint a jelnyelv a siketek anyanyelve, az orális nyelv viszont második vagy idegen nyelvük. A vizualista tanárok az akusztikus és a vizuális kommunikáció együttes alkalmazását szorgalmazzák, és a siketeket önálló szociokulturális közösségnek tekintik. Baker-Jones (1998: 563, saját fordításom, K. M.) szerint „A siketeket nagyon gyakran olyan deficit-típusú oktatásban részesítik, amely a hallók nyelvébe és kultúrájába »meríti alá« őket, ahelyett, hogy a je ínye Ivet mint anyanyelvet használnák.” (Az alámentő, más néven mélyvíztechnika oktatásban [angolul: submersion program] az iskola az anyanyelvet nem, a többségi nyelvet elégtelen fokban fejleszti, vö. Skutnabb-Kangas 1997: 39-40. Az ilyen megközelítések „nincsenek összhangban a nemzetközi normákkal.”5) A siket gyermekek (egy részének) esetében a hangzó nyelv nem használható, ők természetes anyanyelvként csak egy jelnyelvet tanulhatnak meg. Ha halló szülők siket gyermekükkel nem jelnyelvet használnak (mert nem tanulják azt meg), a gyermeket megfosztják a számára elérhető egyetlen nyelvtől, s ez a gyermek értelmi és érzelmi fejlődését károsan befolyásolja. Ilyen esetben a jelnyelv nem-használata a mentálisan egészséges gyermek nyelvi emberi jogát sérti, jogfosztás. A nálunk ma uralkodó szurdopedagógia (lásd pl. Csányi 1995) a kétnyelvűséget nem hozzáadó, hanem felcserélő módon közelíti meg, vagyis a hangzó beszédet és a jelnyelvet nem egymást segítő-gazdagító, hanem egymást kizá- 5 5 Hágai ajánlások, 17. 171
