Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Nelvi jogok, nyelvpolitika
Magyar nyelvtudomány, társadalmi felelősség, politika El lehetne tűnődni azon, miért nincs a magyar államnak explicit nyelvpolitikája már sok-sok évtizede. Kárhoztathatnánk, joggal, a magyar politikusokat. Kárhoztathatnánk a magyar nyelvészeket is, s persze a Magyar Tudományos Akadémiát is. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy egy szisztematikus, racionális és elméletileg is megalapozott magyar nyelvpolitikai koncepció kidolgozása, pontosabban kidolgoztatása mindenek előtt állami feladat. Ha a szaktudomány (a fenti 3b csoport) részéről érkező figyelemfelhívás ellenére sem lesz tisztességes állami megrendelés, akkor eztán sem lesz tudatosan kimunkált nyelvstratégiánk, racionális, szisztematikus és tudományosan megalapozott nyelvpolitikánk, s az elkerülhetetlennél jóval több kárt fogunk okozni magunknak, határon innen és túl egyaránt. Azaz: akkor minden megy majd tovább a régi kerékvágásban. Kiegészítés (2010) Újraolvasva közel öt évvel ezelőtti írásomat, ma sem értem, hogy az a lektor (azok a lektorok?), aki(k)nek az Alkalmazott Nyelvtudomány akkori szerkesztője kéziratomat bírálatra kiküldte, miért zárkózott/zárkóztak el a bírálattól. Lengyel Zsolt becsületére legyen mondva, hogy nem úgy járt el, mint egy másik kollégám egy évtizeddel korábban, aki bekérte egy konferencia előadásom írott változatát, majd egy év múlva levélben közölte velem, hogy mivel a kézirat bírálatát két felkért bíráló is visszautasította, s mivel idő közben a kötet szerkesztése és előállítása is előrehaladt, tanulmányom kimaradt a kötetből. Sajnos azt tapasztalom, hogy amikor a magyar nyelvészek valamiféle érdeminek látszó vagy valóban érdemi kapcsolatba kerülnek politikusainkkal, sokszor nem is értik a megoldandó társadalmi, politikai problémák nyelvi relevanciáját. A nyelvészeti elefántcsonttorony magasából ezek a kérdések nemigen látszanak. Nem túl régen ezzel szinte hivalkodtak egyesek, de ma sem állíthatnám, hogy zavarba jönnek azok, akik kiállnak a porondra, nyilvánosan szerepelnek, de megszólalásaikból látszik, hogy nem is konyítanak a közvéleményt vagy a politikusokat izgató kérdésekhez. Ha egy nyelvész nem kutatja azt a problémát, amiről „informálja” a közvéleményt, akkor könnyen dezinformál, csak ezt sem a félretájékoztatott közönség, sem a közvetítők (az újságírók) nem veszik észre. 145
