Tóth Károly (szerk.): Hatékony érdekérvényesítést. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala előadásai és dokumentumai (Somorja, 2009)
Menyhárt József: A katolikus egyházpolitika nyelvi vetületei Szlovákiában
Menyhárt József a hívek szolgálatát a nemzetiségileg vegyes területeken. Az egyházmegyék átszervezése nincs összhangban a II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus című dekrétumának a 23. pontjában2 megfogalmazott irányelvekkel sem, ezáltal pedig nem kedvez a szlovákiai magyar katolikus kisebbségnek. Sajnálatos, hogy sem az egyházmegyei átszervezés kihirdetésében, sem pedig a Szlovák Püspöki Kar nyilatkozatában nem esett szó a magyar katolikus kisebbségről, illetve nem hangzott el olyan ígéret, miszerint a közeljövőben kedvező megoldást keresnek lelkipásztori ellátásukra. 4. Összegzés Szlovákiában a szlovák katolikus egyház nemzetiségi politikája a kisebbségi magyar nyelvhasználatot formáló tényező. A stabil, egynyelvűén magyar, ill. magyar domináns magyar-szlovák kétnyelvűségi helyzet eróziójában az egyes felekezetek egyházpolitikájának fontos szerepe van. A felekezetek az általuk kisebbségi nyelven működtetett hitéleti intézmények révén segíthetik és erősíthetik a kisebbségi nyelvhasználatot, hiszen a kisebbség anyanyelvén működő felekezeti alap- és középiskolák, valamint más tanintézetek fenntartásával, a katekétaképzést a kisebbség nyelvén végző hitoktató központok működtetésével, kisebbségi nyelven megjelenő sajtótermékek, vallásos irodalom kiadásával nem csupán a hitéletet, hanem a kisebbségi nyelvbe vetett hitét is építik. Az egyházi hitélet magyarnyelvúségének megőrzése fontos nyelvi kérdés. Tudatosítani kell, hogy az anyanyelv használata emberi jog, és hogy nyelvi jogainak érvényesítése érdekében a szlovákiai magyar katolikus és nem katolikus közösségnek felelősségteljesen kell képviselnie nyelvi és nemzetiségi érdekeit. A hitélet nyelve olyan nyelvhasználati színtér, amelyet - sem kisebbségi, sem többségi helyzetben - nem lehet csupán az egyház magánügyeként értelmezni. 2 A II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus c. dekrétuma a 23. pontban kimondja: „Az egyházmegye határainak megállapítása, amennyire csak lehet, Isten népe összetételének figyelembevételével történjék, ami nagyon elősegítheti a megfelelőbb lelkipásztorkodást; arról is gondoskodni kell, hogy e nép demográfiai csoportjait a szerves egységét biztosító polgári hivatalokkal és társadalmi szervezetekkel együtt egybentartsák. Adott esetben tekintettel kell lenni a polgári határokra is, továbbá a személyek, a helyek sajátos - például lélektani, gazdasági, földrajzi, történelmi - adottságaira. [...] ha különböző nyelvű hívőkről van szó, (róluk) nyelvüket jól beszélő papok, illetve saját plébániák által gondoskodjanak, vagy a nyelvet jól tudó és esetleg püspökké is szentelt püspöki helynök útján, vagy más, célravezetőbb módon.”
